Szenzációs eredménnyel, holland futónő a 200 világbajnoka

2015.08.28. 15:18

Dafne Schippers az atlétikai világbajnokság egyik legnagyobb meglepetését okozta, a holland futónő Európa-csúccsal, minden idők harmadik legjobb eredményével 21.63-mal nyerte meg a női kétszázméteres síkfutást.

A címvédő Allyson Felix idén kihagyta a kétszázat – négyszázon behúzta a vb-t – , így nyílttá vált a verseny. Schippers már a százon szerzett ezüstérmével is jelezte, hogy számolni kell vele az esélyesek között, de az amerikai Candyce McGrone, a brit Dina-Asher Smith és a jamaicai Elaine Thompson is joggal pályázott az aranyra.

Dafne Schippers nyerte a női kétszázméteres síkfutást (21.63)

Schippers jó rajtot kapott el, de a kanyart nem tudta jól megfogni, behozhatatlannak tűnt a hátránya az egyenesben, a negyedik-ötödik helyen állt, Thompson repesztett az élen. A holland azonban egy pillantra sem zsibbadt el, minden lépéssel közelebb került a jamaicaihoz, és az utolsó tízméteren meg is nyerte a versenyt. Thompson három századdal szorult mögé, egyéni csúcsot ért el. A harmadik helyre a nem túl kedvező, kettes pályán futva Veronica Campell-Brown jött be.

Schippers az előző világbajnokságon még hétpróbában szerzett bronzérmet, juniorként távolugrással is próbálkozott, de mára csak a sprintszámokra fókuszál. A tavalyi Európa-bajnokságon a százat és a kétszázat is megnyerte.

Száztíz gáton is európai győztes lett, az orosz Szergej Subenkov évek óta ott van a világ élvonalában – nem is olyan régen megnyerte a székesfehérvári Gyulai Memorialt is – , és most a döntőben is nagyszerű futást produkált. 12.98-cal új orosz csúcsot futott. A jamaicai Hansle Parchment lett a második, a bronzérmet pedig a vesetranplantáció előtt álló Aries Merritt szerezte meg. Mindketten idei legjobb teljesítményüket hozták.

Száz gáton is meglepetés eredmények születtek, az egész szezont uraló amerikaik még a dobogóra sem állhatak. A győzelmet a jamaicai Danielle Williams szerezte meg, az utolsó gátról elképesztő tempóval lejövő német Cindy Roleder és a fehérorosz Alina Talaj előtt.

A távolugrásban az utolsó sorozatban dőlt el az aranyérem, a brit csúcsot 7,07 méterre javító Shara Proctor vezetett a 7,01-es szerb rekorddal második Ivana Spanovic előtt. Utolsóra azonban a világranglista-vezető amerikai Tianna Bartoletta 7,14 méterig repült, ami győzelmet ért a számára.

Eredmények:    

férfi 110 m gát (0,1 m/mp):
 1. Szergej Subenkov (Oroszország) 12.98 mp
2. Hansle Parchment (Jamaica) 13.03
3. Aries Merritt (Egyesült Államok) 13.04

    női 200 m (0,2 m/mp),:
1. Dafne Schippers (Hollandia) 21.63 mp
2. Elaine Thompson (Jamaica) 21.66
3. Veronica Campbell-Brown (Jamaica) 21.97

    női 100 m gát (-0,3 m/mp), világbajnok:
1. Danielle Williams (Jamaica) 12.57 mp
2. Cindy Roleder (Németország) 12.59
3. Alina Talaj (Fehéroroszország) 12.66

    női távol, világbajnok:
1. Tianna Bartoletta (Egyesült Államok) 7,14 m
2. Shara Proctor (Nagy-Britannia) 7,07
3. Ivana Spanovic (Szerbia) 7,01