A leghíresebb amerikaifocis film hősére sose volt ekkora szükség

2016.02.05. 18:18

Michael Oherről készült az egyik legnépszerűbb amerikaifocis film (Blind Side, ami itthon a Szív bajnokai címen futott), amiért Sandra Bullock még Oscar-díjat is kapott, csak épp pont Ohernek lett elege egy idő után az egészből. Hiába nyert Super Bowlt a Baltimore Ravensszel három éve, a legtöbb ember még mindig csak a filmmel tudja összekapcsolni, úgyhogy a Super Bowl 50-től azt is reméli, hogy végre változtatni tud ezen.

"Kurva nagy szükségem lenne rád"

Ez volt abban az SMS-ben, amit a Carolina Panthers-sztárirányító Cam Newton írt Ohernek még tavaly márciusban, bőven az NFL-szezon előtt. A falember akkor csapat nélkül volt, miután a Tennessee Titanstól egy idény után elküldték. 

Newtonnak és a Panthersnek kellett valaki a bal oldali tackle posztra a falba, és Ohert ugyan nem ismerte annyira, de a testvére igen. Cecil Newton Jr. két évet húzott le a Ravens gyakorlócsapatában, ezért jól ismerte Ohert, és ódákat zengett az öccsének arról, hogy mennyire jó együtt dolgozni vele. 

Kövesse a 120 yardot Facebookon is!

"Az öcsém azt mondta, hogy Michael igazi profiként viselkedett szinte mindig, és kulcsember tudna lenni nálunk a Panthersnél is" - mesélte Newton. 

Cam Newton és Michael Oher
Cam Newton és Michael Oher

De Newtonnál nem állt meg a kampány, mert egyre több pantherses kezdte el hívogatni, hogy márpedig ő kell nekik, úgyhogy végül a csapat elszántsága győzte meg, hogy a Carolinát kell választania. Pedig hat-hét helyről is keresték. 

A Pantherstől két évre szóló, 7 millió dollárt értékű szerződést kapott, amire sokan felkapták a fejüket, mert úgy látták, hogy Oher 29 évesen, egy sérülés után már leszállóágban van. És tényleg nem sikerült túl jól az előző idénye a Tennessee Titansnál, mert 11 meccsen tudott pályára lépni, és ezeken 6 sacket engedett,  a csapat el is küldte februárban. Akkor nagyon úgy tűnt, hogy ezzel ki is futott Oher nagy sztorija. 

Mert a draftolása után jól rajtolt a Ravensnél, de néhány szezon után hanyatlásnak indult a formája. Mindig is bal oldali tackle-ként gondolt magára, a gondok akkor jelentkeztek, amikor átrakták jobb oldalinak, szerinte ez olyan volt, mintha egy jobb kezes embertől azt kérnék, hogy mostantól írjon a bal kezével. A Panthersnél már az elején közölték, hogy bal oldali tackle-ként számítanak rá. 

"Mindenki megszólt a leigazolásáért, de Michael nagyot dobott a játékunkon. Akik figyelték Cam Newtont évek óta, az idén láthatták, hogy milyen nyugodtan dolgozott a fal mögött" - mondta a csapat általános igazgatója, Dave Gettleman január végén. Szerinte Newton önbizalma részben Oher megbízható munkájának is köszönhető. 

Oher tehát bevált, és az egész szezonban kezdő volt a Panthersben, ott volt a snapek 98 százalékánál, és csak 4 sacket engedett, a legkevesebbet egy idényben a karrierje során. Ez elég jó előrelépés ahhoz képest, hogy a Titansnél 11 meccsen hatot, a Ravensnél utolsó két szezonjánál pedig 21,5 engedett. 

A mostani Super Bowlon viszont kemény feladat vár majd Oherre, mert azzal a denveri védelemtől kell védenie Cam Newtont, amely ligaelső volt, és 52 sackkel vezette a kategóriát az NFL-ben. Ohernek a legtöbb dolga DeMarcus Ware-rel lesz, akivel 2012-ben már játszottak egymás ellen, amikor Ware még a Dallas Cowboysban volt. Akkor egy sackig jutott, más jelentős megmozdulása viszont nem volt a meccsen, most viszont lehet, hogy Ohernek segítségre lesz szüksége időnként, hogy megállítsa. 

A falember a döntő előtt Newtonnak hálálkodott az egyik edzésen, mert ahogy ő fogalmazott, tavaly februárban mindenki a sorsára hagyta, de amikor Newton írt neki egy SMS-t, már sejtette, hogy nem lesz gond. Később egy tévéműsorban is arról beszélt, ha az ember Cam Newtontól kap egy ilyen üzenetet, akkor az azért sokat tud jelenteni. 

Egy időben rühellte a filmet

Ohernek nehéz gyerekkora volt. Egy tizenkét gyerekes családba született, anyja drogfüggő volt, apja pedig ki-be járt a börtönből. Több iskolából kibukott, nevelőotthonokban volt, végül a róla készült filmben is bemutatott Tuohy-ék találták meg, és lettek a fogadott családja.

Az adottságai már középiskolás szinten is kiválóak voltak, ötcsillagos tehetségnek számított, az ország ötödik legjobb középiskolás falembereként rangsorolták. Viszont fel kellett húzni a jegyeit, hogy egyetemi szinten tudja folytatni az amerikaifutballt, ez végül sikerült is. Topegyetemektől voltak ajánlatai,  végül az Ole Misshez, Mississippi állam sztárcsapatához került, innen vitte el a draft első körében a Baltimore Ravens.

Leigh Anne Tuohy, akit a filmben Sandra Bullock alakított
Leigh Anne Tuohy, akit a filmben Sandra Bullock alakított

Ezután jött nem sokkal a mozifilm, amivel mostanra nagyjából megbékélt. Eleinte átkozta, mert csak ezzel hozták kapcsolatba, neki úgy jött le, hogy az embereket nem igazán érdekli a kemény munka, amivel eljutott az NFL-ig. Most már úgy van vele, hogy a történet ösztönző is tud lenni.   Tuohy családnak pedig a mai napig hálás, mert mindent megtettek, hogy segítsék. 

"Ők a családom, és nélkülük nem jutottam volna el eddig. Sok mindent tanultam tőlük, és megmutatták, ha valakinek esélyt ad az ember, akkor milyen messzire eljuthat az a személy" - nyilatkozta Oher pár nappal a Super Bowl előtt. 

Az 50. Super Bowlt online közvetíti a 120 yard vasárnap éjjel.