Évtizedenként egyszer: saját puntból touchdown

2015.08.04. 18:31

Hétfő este találkozott a Canadian Football League-ben (CFL) a Toronto Argonauts és a Hamilton Tiger-Cats, utóbbi pedig egy olyan trükkből szerzett touchdownt a meccs legelején, amit jó, ha tízévente egyszer előkapnak a ligában.

Egészen pontosan annyira ritka, hogy 1973 óta negyedszer fordult elő, ha hihetünk a CBC tavalyi cikkének, ami az akkor szintén sikerrel végrehajtott hasonló trükk kapcsán elmélkedett el az onside puntból szerzett touchdown sikerén.

Merthogy a Ticats is így volt eredményes hétfőn, és ahogy a trükkös játékoknál lenni szokott, ez is a tökéletes szabályismereten múlt. A kanadai fociban ugyanis visszaszerezhető az elrúgott labda, amennyiben olyan játékos kísérli meg a megszerzését, aki onside pozícióban, vagyis még a rúgónál is távolabb van a kezdővonaltól a játék indításakor.

A Hamilton pedig nem bízta a véletlenre a dolgot, két embert is a punter Justin Medlock mögé küldött. Közülük Brandon Stewart volt a gyorsabb, egy hatalmas vetődéssel előbb visszaszerezte a labdát, majd miután mellette a védő A.J. Jefferson inkább csak ácsorgott a szerelés helyett, vissza is vitte azt touchdownra 24 yardról.

Ugyanez az NFL-ben?

Lehetetlen, hiszen mások a szabályok. Ha a rúgócsapat ér először a labdába, akkor az ellenfél az érintési ponttól kezdheti a következő támadását. Viszont, ha blokkolják a rúgást, a labda pedig nem halad át a line of scrimmage-en, akkor bármelyik csapat megszerezheti és továbbviheti azt, de a rúgó fél csak akkor folytathatja a támadást, ha így first downt szerez.

Saját puntjából vitt TD-t a Hamilton Tiger-cats

A dolog hátulütője persze az, hogy így egy, illetve a Tiger-Cats esetében kapásból két gunner 10 yardos hátrányból indul, ahonnan nagyon nehéz lenne odaérni a visszahordóra. Nem véletlen, hogy ilyenkor nem is a távolságra mennek, hanem egy közepes hosszúságú, de nagyon magas, vagyis a levegőben is nagyon sok időt töltő rúgással helyezik be a másik csapat blokkolói és a visszahordó játékos közé a labdát az üres területre.

A Tiger-Catsnek segített persze a meglepetés ereje is, hiszen 1973 óta ez volt a negyedik touchdown, amit saját puntból vittek vissza, bár tavaly már volt egy, tehát élénkebben élhet a játékosok emlékezetében a szabály, mint egy éve, amikor 1999-ig kellett volna visszaemlékezniük erre.

És némileg szerencséjük is volt, hiszen a pattogó labda környékén három olyan Argonauts-játékos ácsorgott, akik első szezonjukat töltik a CFL-ben, tehát nem biztos, hogy tisztában voltak ezzel a szokatlan szabállyal.