Megduplázták a műlábú futó gyilkosságért kiszabott büntetését

000 UK06C
2017.11.24. 09:06

13 év, 5 hónap börtönbüntetést szabott ki a dél-afrikai fellebbviteli bíróság Oscar Pistorius olimpikon futóra, amiért az 2013 tavaszán meggyilkolta barátnőjét - jelentette a Sky Sports.

Ezzel bőven megduplázták az első ítéletet, ami mindössze 6 év volt.

Pistorius 2013 februárjában ölte meg Reeva Steenkampot, saját bevallása szerint véletlenül, betörőnek nézte. Ezt már a korábbi eljárás során is kizárták, szándékos emberölésért ítélték el, de megúszta a mostanihoz képest jóval enyhébb büntetéssel a dél-afrikai atléta.

Aztán az ügyben új eljárást rendeltek el, aminek eredménye a mostani, jelentősen súlyosbított ítélet. A bíró kijelentette, hogy a hat év túlontúl enyhe volt, és most is 15 évet kellett volna kapnia, de figyelembe vették, hogy valamennyit már rács mögött töltött az eljárások alatt és a korábbi ítéletek után.

Pistorius 31 éves, az emberölés óta nem versenyzett, karrierje most végképp véget ért.

Borítókép: Karel Prinsloo / AFP.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport