Az első szettben megvolt az esély, de végül kikapott a magyar válogatott a röplabda Eb-n

2017.09.22. 19:43 Módosítva: 2017.09.22. 20:28

Pénteken megkezdődött Azerbajdzsánban és Grúziában a 30. női röplabda Európa-bajnokság, a magyar válogatott pedig rögtön az első napon a házigazda azeriekkel csapott össze. A hazai csapat esélyesebb volt, a papírforma pedig be is jött, Alberto Salomoni együttese csak az első szettben tudta megszorongatni esélyesebb ellenfelét és végül három játszmában alulmaradt – írja az MTI.

Az első játszmában az ütőerő és magasság tekintetében is látványos fölényben lévő azeriek nagy lendülettel kezdtek, de a magyarok gyorsan összekapták magukat, és egyenlítettek, majd, Bokorné Liliom Rita bombája után a vezetést is megszerezték. A hazaiak nem igazán találták a ritmust, a második technikai szünethez így ötpontos magyar előnnyel érkeztek el a csapatok.

A szett vége felé aztán megtorpantak a magyarok és hiába sikerült utána visszatérniük a meccsbe, négy egymás után szerzett azeri pont után csak egy szettlabdát sikerült hárítani, a másodiknál Polina Rahimova befejezte a játszmát.

A következő szettben tovább folytatódott az azeri pontgyártás, amire nem nagyon volt válasza a magyaroknak, sima is lett a befejezés. A harmadik játszmában aztán eleinte még kapaszkodott a magyar csapat, az első szünetben mindössze egy pont volt az azeriek előnye, a második szünetre azonban ez öt pontra duzzadt, az előnyt pedig a szett végéig tudták is tartani és magabiztosan nyerték meg a meccset.

Az első szettben mindenki láthatta, megvolt az esélyünk, de nem tudtuk sajnos kihasználni. Az azeriek megkönnyebbültek, miután megnyerték az első játszmát, ettől pedig egyre magabiztosabbak lettek, mi pedig fokozatosan elveszítettük az önbizalmunkat.

– értékelt a találkozó után Alberto Salomoni, aki azt is megjegyezte, ennek a fiatal válogatottnak azt kéne megtanulnia, hogy miképpen lehet az egész meccsen ugyanazon a szinten teljesíteni. Hozzátette, szombaton a lengyelek ellen ott kell folytatni, ahol az első szettben abbahagyták.

Szakmáry Gréta, a válogatott ütőjátékosa a meccs után elmondta, sajnálja, hogy nem tudtak nyerni, de a lengyelek ellen még jobbak lesznek és a győzelemre fognak hajtani. Nagy Eszter szintén azt mondta, előre kell nézni, ő úgy fogalmazott, hogy a csapat mindent megtett, vesztenivalójuk pedig nincs.

Nem sikerült tehát megismételni a 2015-ös bravúrt, azonban semmi sincs veszve, hiszen egy meccs is elég lehet a továbbjutáshoz. A magyarok legközelebb szombaton 16 órától lépnek pályára a lengyelek ellen, vasárnap este fél hétkor pedig a németekkel játszanak.