Magyar ezüstérem az evezős-vb-n

2016.08.27. 13:16

Galambos Péter ezüstérmet szerzett a könnyűsúlyú egypárevezősök szombati döntőjében az evezősök világbajnokságán, Rotterdamban. Galambos korábban már szerzett bronz és ezüstérmet is vb-n, utóbbit még 2012-ben.

A magyar evezős jól rajtolt, 500 méternél ő vezette a mezőnyt, majd ugyan a táv közepén visszavett a tempóból, de a hajrája ismét remekül sikerült. A győztes ír Paul O'Donovan nagy fölénnyel nyert, mögötte pedig Galambos érkezett be, megelőzve a szám idei Európa-bajnokát, a szlovák Lukas Babacot – írja az MTI beszámolójában.

„Az volt a tervem, hogy a mezőnnyel utazom, majd egy nagyot hajrázok. Nagyon szerettem volna érmet szerezni, és boldog vagyok, hogy sikerült!” - idézte a magyar evezőst a nemzetközi szövetség honlapja.

A nők egypárevezős számában érdekelt Abid Syham harmadik lett a D döntőben, így a 21. helyen fejezte be a vb-t, a Szigeti Roland, Forrai Dávid kormányos nélküli kettes pedig a C fináléban vízre szállva, s ott ugyancsak harmadikként célba érkezve 15.-ként zárt.

Eredmény, férfi egypár, világbajnok:

   Paul O'Donovan (Írország) 7:32.840 perc

2. Galambos Péter 7:36.950

3. Lukas Babac (Szlovákia) 7:38.890