Mintha belevágták volna a medencébe: újabb nullapontos műugrás

2015.07.31. 15:37

A kazanyi világbajnokságon a női műugrók háromméteres számában a dél-koreai Kim Nami végzett az utolsó, 47. helyen. Öt ugrásából az utolsó kettőt nagyon elszúrta, mindkétszer nulla pontot kapott rá.

Már az első ugrása sem sikerült a koreainak, pontokat vontak le tőle, mert újra kellett kezdeni a kísérletet, a mezőnyben csak ketten voltak rosszabbak nála, a másodi sorozatra összeszedte magát, a 20. legjobb ugrást produkálta. Ezután megint egy nagyon gyenge kísérlet következett, de az összeomlás még csak ezután jött.

Egymás után két nullapontos ugrás jött, az elsőnél egyszerűen meg sem próbálta végrehajtani a gyakorlatát, elrugaszkodás után ugrott egy sima talpast. A következőnél teljesen szétesett a mozgása, sem a csavart, sem a szaltót nem tudta végrehajtani, úgy csobbant, mintha csak belevágták volna a medencébe.

Kim Nami nagyon elszúra a műugrást, nulla pont

A koreai nagyon megszenvedett a versenyen, de hiába lett nullapontos ő is, az ausztrál Maddison Keeney fejesét nem tudta felülmúlni.