Ariana Grande: gyereksztárból a világ egyik legnépszerűbb popénekesnője

2017.05.23. 12:32

Bár a 23 éves amerikai énekesnő nevét sokan csak most, a koncertjén történt robbantás miatt hallották először, Ariana Grande évek óta az egyik legnépszerűbb popsztár a fiatalok körében, akinek a slágereit szerte a világon játsszák a rádiók is.

Grande is tinisztárként lett ismert egy ifjúsági tévésorozatnak köszönhetően, ahogy előtte Miley Cyrustól Demi Lovatóig annyian mások is, ő viszont a legtöbbjükön túltett, amikor három évvel ezelőtt a számos slágert tartalmazó második albumával hirtelen a legsikeresebb énekesnők közé került.

Mivel Ariana Grande közönségének nagy részét tizenévesek teszik ki, és nem is lett olyan közismert, mint mondjuk Britney Spears annak idején, a felnőtt közönség jelentős része mellett elmehetett a jelenség annyira, hogy csak most hallotta a nevét először - noha valamelyik slágerével már jó eséllyel találkozott valahol.

Az olasz származású Grande 1993-ban született a floridai Boca Ratonban, de ő már New Yorkban nőtt föl, és gyerekkorától kezdve énekesnőnek készült és musicalekben szerepelt. Első komolyan szerepe a 13 című musical volt a Broadway-n 2008-ban, ekkor pedig már a karrierje érdekében ott is hagyta az iskolát és magántanulóként folytatta a tanulmányait tovább.

A nagy áttörést a V, mint Viktória (Victorious) című tini szitkomsorozat hozta meg, melyet a Nickelodeon jóvoltából világszerte láthattak a fiatalok: ebben a hollywoodi művészeti iskolában játszódó sorozatban Grande vörösre festett hajjal játszotta az egyik diákot, Cat Valentine-t. Ő azonban a V, mint Viktória sikere ellenére sem akart színésznő lenni, hanem továbbra is az éneklés foglalkoztatta, így viszont már volt közönsége, mielőtt egyetlen dala is megjelent volna, pláne, amikor feltöltött néhány videót a YouTube-ra, melyeken feldolgozásokat énekelt.

Első saját dala 2011 végén jelent meg, ám ettől Grande később elhatárolta magát, mondván, nem ez a rágógumipop az igazi stílusa, viszont utána folyamatosan vett fel számokat a 2013-ban megjelenő első lemezéhez. Pláne, hogy a V, mint Viktória utáni spin-off sorozat, a Sam és Cat is csak egy évadot ért meg, úgyhogy már teljesen a popkarrierjére koncentrálhatott.

Mert az viszont nagyon is beindult: a Yours Truly című debütáló albuma rögtön az első helyen nyitott a lemezeladási listán (Kesha bemutatkozása óta neki sikerült először), rajta többen között a The Way című slágerrel, de az igazi siker a következő albummal érte utol, egy évvel később.

Ekkor már Grandénak már nem volt új a stúdiómunka (egyébként pár dalában ő is fel van tüntetve szerzőként), és igazi nehézsúlyú alkotógárda gyűlt össze a lemezen, így korunk legsikeresebb slágerszerzője, Max Martin is.

A My Everything című lemezzel Grande végleg lerázta magáról a Nickelodeon árnyékát, és két nagy slágere, a Problem illetve a Break Free a nyár legtöbbet játszott dalai közé tartoztak az egész világon. Az EDM-pop-R&B hibrid dalok abszolút telibetalálták a korszellemet, és 2014 végére Ariana Grande már az egyik legforróbb név volt a popzenében, őt magát a mainstream pop egyik legjobb hangú énekesnői közé sorolták. Igaz, voltak, akik nem értették, ha valaki ennyire jól tud énekelni, miért erőlteti az auto-tune használatát?

Grande tavaly megjelentette harmadik albumát, a Dangerous Womant is (itt írtunk róla), amely tovább erősítette a helyét a legnépszerűbb popénekesek között, még ha a My Everything sikereit nem is érte el vele. Mára Grande az egyik legnépszerűbb név a közösségi médiában: az Instagramon például az övé a második legnépszerűbb account.

Mindeközben Grandét sokan követendő példaként állítják be, amiért különösebb megrázkódtatások nélkül vált gyereksztárból független, felnőtt énekesnővé, és emelllett még arra is maradt ideje, hogy tiltakozzon az ellen, hogy szexuális tárgynak tekintsék: “Csak azért, mert miniszoknyát veszünk fel, az nem felhívás erőszakra” - írta tavaly a Twitterén, hozzátéve, hogy “ha egy bizonyos módon nézünk ki, az nem azt nem jeleni, hogy szabad prédák vagyunk”.

Ne maradjon le semmiről!