Saját beosztottja ölte meg a Lambada előadóját, Loalwa Braz Vieirát

2017.01.20. 10:19

Kiderült, hogy bűncselekmény áldozata lett a Lambada című világsláger brazil előadója, a Kaoma együttes énekese, akinek holttestét csütörtökön találták meg egy kiégett autóban.

Loalwa Braz Vieira elszenesedett holttestére csütörtökön bukkantak rá egy kiégett autóban, Rio de Janeiro közelében, egy Saquarema nevű településen, nem messze az énekesnő lakásától. Néhány órával a haláleset felfedezése után a rendőrség letartóztatott három fiatal férfit, köztük az énekesnő panziójának recepciósát. 

A 23 éves alkalmazott, Wallace de Puala Vieira önként jelentkezett a rendőrségen tanúként, ám hamar belezavarodott vallomásába, és végül beismerte, hogy két, 21 és 18 éves társával együtt ő ölte meg munkaadóját. 

Mint kiderült, a három férfi betörési szándékkal ment a csütörtökre virradó éjjel a kis szállodába, amelyben vendégek híján egyedül az énekesnő tartózkodott. Mivel Loalwa Braz Vieira ellenállt, a betörők bántalmazni kezdték, a nő a rúgásoktól és az ütlegeléstől eszméletét vesztette, a tettesek végül a saját autójába fektették, és elhajtottak a gépkocsival. Az autó azonban egy kilométer után lerobbant, ezért a bűnözők felgyújtották.

A háromfős társaság egyik tagjánál megtalálták az áldozat bankkártyáját és mobiltelefonját, írja az MTI. 

Loalwa Braz Vieira 1989-ben a Kaoma együttes énekeseként vált világszerte ismertté. Lambada című számuk sok országban hetekig állt a slágerlisták élén. A cumbia és a merengue stílusokat ötvöző szám, amely a Los Kjarkas nevű bolíviai zenekar Llorando se fue (Sírva távozott) című dalának feldolgozása, világszerte hódított a diszkókban.

A dal 15 millió példányban kelt el több mint 100 országban, és több mint 80-szor lett arany- vagy platinalemez. Loalwa Braz Vieira és együttese összesen 30 millió lemezt adott el.

Ne maradjon le semmiről!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport