Pharrell Williams újra perel

2016.08.25. 17:06

Több mint egy éve 7,3 millió dollárt ítélt meg egy amerikai bíróság Marvin Gaye örököseinek, miután úgy találta: az ő 1977-es Got To Give It Up című számával lényegében azonos a 2013-as év legsikeresebb dala, a Blurred Lines. A plágium miatt a pénzt a Blurred Lines szerző-előadójának, Robin Thicke és Pharrell Williams duójának kell kifizetnie.

Mivel a bíróságon a Blurred Lines szerzői maguk is beismerték, hogy daluk hasonlít a Got To Give It Up-hoz, úgy tűnt, az ügy végére ezzel pont kerül, de aztán mégsem. Az előadók ugyanis most perújrafelvételt kértek, a bíró ugyanis szerintük nem jól ítélte meg a helyzetet, sőt tévedett, amikor engedte a két szám összehasonlítását.

Az előadók szerint ha ez az ítélet megvalósul, azzal nagy kárt okoznak a jövő zenészeinek, és kártékonyan hathat a kreativitásukra, hiszen természetes, hogy a jelen zenészei inspirációt merítenek a múlt nagyjaitól. Ráadásul számuk éppen a copyright törvény változása előtt készült, így szerintük más jogszabályok vonatkoztak erre a számra, mint azokra, amelyek a tárgyalás idején születtek. Szerintük ráadásul nem a két dal hangzását kellett volna a bírónak összehasonlítani, hanem csak a kottákat.

Az előadók egyébként valószínűleg azon bátorodtak fel, hogy több év pereskedés után most döntött úgy a bíróság, hogy a Led Zeppelin nem lopta a Stairway to Heaven című számát, pedig hát a hasonlóság a Spirit együttes Taurus című szerzeményével elég szembeötlő.