Minket mindenki ismer, csak nem mindenki meri bevallani

Több mint 25 éves a zenekar, ami egyben azt is jelenti, hogy már 25 éve nyomjátok a pisi-kaki punkot – ahogy azt az egyik számotokban is éneklitek. Hogy lehet ezt ennyire sokáig csinálni?

Imre Norbert: Ezen nagyon sokat gondolkodtunk mi is. De az hagyján! Az sokkal keményebb, hogy hogy lehet még mindig ilyen szövegeket írni. Amúgy hozzáállás kérdése az egész. Nálam ez olyan, mint a szex: sokáig nem csináltam, de azért megy a dolog.

Nehéz felnőni? Pán Péter-szindrómások lennétek?

Polgár Tamás: Van benne valami. Néha elgondolkodunk azon, hogy talán jó lenne valami mást csinálni, de valami mindig visszaránt a gyerekkor felé. Amikor beülünk a mikrobuszba, és elmegyünk koncertezni, akkor azonnal visszahülyülünk a gyerekkori infantilizmus felé.

Imre Norbert: Nálam egyébként akadt pár elég meghatározó tinédzserkori probléma az életemben, amik elég erősen visszaköszönnek ezekben a dalokban. Úgy tűnik, ezeket még mindig nem tudtam teljesen feldolgozni.

Amikor alakultatok, miért pont erre a vonatra ültetek fel?

I.N.: Ennek rém egyszerű oka van: nemigen volt zenei előképzettségünk. Meg egyébként is ilyen zenéket szerettünk. A Ramonest, a Clasht, hazai részről pedig olyanokat, mint a Kretens vagy a Független Adó. De a „Tanítónéni a sötétben…” kezdetű dal is elég nagy hatással volt ránk.

P.T.: De mondhatnák akár a Beatricét vagy a Rolls Frakciót is. Szövegek terén pedig a KFT is inspirált.

I.N.: De mielőtt azt gondolnád, mi sosem voltunk ilyen kukaborogatós arcok. Kis pöcsök voltunk, akik irigykedve nézték azokat, akik diszkóba jártak és csajoztak.

Ha már a csajozásnál tartunk: a Prosectúrával lehetett bármikor is nőzni?

I.N.: Egy idő után igen! Ez kompenzálta a sanyarú tinédzseréveket. Ráadásul ez az időszak elég hamar bekövetkezett, nem kellett rá olyan sokat várni. Ahogy aktívabban is koncertezni kezdtünk, elterjedtek a kazettáink, aminek köszönhetően viszonylag népszerűek lettünk. Amúgy a kilencvenes évek eleje egy baromi izgalmas időszak volt, nemcsak számunkra. Akkoriban mindenki rácsodálkozott kicsit a világra.

És mit szólnak ahhoz az otthoniak, hogy fazonra nyírt pinájú lányokról meg elvtársnők iránti szexuális vonzalomról írtok számokat?

I.N.: Igyekeznek megfelelni ennek! Viccen kívül: a barátnőinkkel már így ismerkedtünk meg, úgyhogy tudták, mire vállalkoznak. Ez velünk jár. Olyan mint a púp a púposnál. Szóval tudják kezelni, a koncertekre is el szoktak jönni.

Binder Gáspár: Nekem fateromat egyszer fellökték a pogóban az egyik szekszárdi koncerten! Bírja az öreg.

I.N.: Anyámnak egyébként évekig égett a feje miattunk. Volt egy városi tévés közeg, akik szerettek minket, és már az alakulás után nem sokkal felajánlották, hogy készítenek nekünk egy videoklipet ahhoz a dalunkhoz, amelynek a refrénje úgy szól, hogy

Egy gondolat bánt engemet / hogy ki vakarja meg a seggemet.

Olyan jófejek voltak, hogy még le is adták a tévében, úgyhogy szegény anyám mindig megkapta a magáét, amikor a városban közlekedett. Kellett neki vagy tíz év, mire feldolgozta, hogy a fia sem ma lesz normális.

P.T.: Egy ilyen kis városnak ez azért érthető módon sok volt kicsit. Apám amúgy jófej volt, meghallgatta a Kisvárosi kispolgár című számunkat, és azt mondta: „na, ezt rólam írta!”

Olyan történt egyébként, hogy kifejezeten a szövegek miatt támadták a zenekart?

P.T.: A legtöbb félreértés általában abból származott, hogy egyes szám első személyben írjuk a dalszövegeket. Például amikor arról írtunk, hogy „nyolcéves a legszebb kor”, akkor voltak, akik tényleg azt gondolták, hogy pedofilok vagyunk, és elrettentő példaként emlegettek bennünket. Pedig mi csak arra próbáltuk meg felhívni a figyelmet, hogy igenis vannak ilyen történetek a világban.

I.N.: De más típusú félreértések is történtek: például szintén ugyanezzel a számmal kapcsolatban egyszer azzal keresett meg minket egy ürge, hogy „hú, nekem is vannak ilyen videóim, érdekelnek?” Hát kösz, nem.

P.T.:  De érted, amikor elmész színházba, és a darabban történik egy gyilkosság, akkor sem hívod ki a rendőrséget, hogy megöltek egy embert. Egyébként én azt látom, hogy az emberek nagyon szeretnek kategorizálni, mi is kiérdemeltünk már mindenféle bélyeget.

I.N.: Ráadásul ez manapság még jobban elharapódzott a világban. Az emberek attól érzik magukat biztonságban, hogy másokat lenácizhatnak, vagy leszélsőbalosozhatnak, vagy bármi.

Ez most olyan, mintha én azt mondanám, hogy te bajszos vagy, úgyhogy biztos néptáncolsz, és akkor ettől most jól érzem magam, mert tudom, hogy ki vagy. Holott a lószart!

Szombaton jelenik meg az új lemezetek, a Földi nyalandók, amire nyolc évet kellett várni.

I.N.: Tényleg nagyon sokáig készült. Már nem tudtunk, mit kitalálni, hogy miért nem jelent még meg most sem. Aztán meg esküdöztünk, mint az úttörők, hogy majd jövőre, majd jövőre.

P.T.: Még véletlenül sem akartunk konceptlemezt, vagy bármi ilyesmit készíteni. Egyszerűen csak jó számokat szerettünk volna egymás mellé tenni, ami majd alkot valamit, amit remélhetőleg szeret majd a közönség. Nekünk egyébként tetszik.

I.N.: Persze mindig van valaki, aki előjön azzal, hogy a régiek jobbak voltak. Bezzeg az első album, meg amikor még gitáros se volt, és hasonlók.

P.T.: Egy több mint 25 éves zenekar már nem írhat egy új Elvtársnőt vagy egy új Karácsonyt. De ha meg azt csinálnánk, akkor meg az lenne a baj. Szóval igazából tökmindegy.

I.N.: Szerintem csak arról van szó, hogy vannak olyanok, akik 20-25 évesen, amikor megismerkedtek a Prosecturával, épp egy olyan életszakaszban jártak, amikor tök boldognak érezték magukat, meg  volt egy jó csajuk, és ehhez kötik a Prosectura-élményt. Aztán nyolc év múlva, amikor épp megjelenik egy újabb lemezünk, akkor már lehet, hogy elhagyta a nője, vagy alkoholista lett, vagy munkanélküli, vagy mittudomén, és akkor előjön ezzel a hülyeséggel, hogy a régi sokkal jobb volt. Pedig a lófaszt volt az jó, az életed meg a hangulatod volt jobb nyolc évvel ezelőtt!

A Földi nyalandók, sőt, az összes többi lemezetek is közösségi finanszírozás útján jelenik most meg.

I.N.:  A menedzserünktől jött az ötlet, amit – megmondom őszintén – én eleinte furcsálltam, mert oké, hogy tizenévesen még tarháltunk, de hogy most meg ugyanezt, ennyi idős fejjel, közösségi szinten űzzük... Szóval voltak kétségeim. De szerencsére nagyon jól sült el, várakozáson felül, illetve a közönség igényeit is fel tudtuk vele mérni, hogy ennyi idő után várnak-e még egyáltalán tőlünk bármit is az emberek. És az derült ki, hogy igen. Mi pedig baromi hálásak vagyunk mindenkinek, aki ebben részt vett.

Pedig azt gondolná az ember, hogy a magyar punkok másképp adakoznak, mint mondjuk azok, akik a Balaton Soundon, egy fehér kanapén, szívószállal a kezükben szürcsölik a műanyagvödrös koktéljaikat.

P.T.:   Igen, csakhogy mi már egy 25 éves zenekar vagyunk, és ezalatt az idő alatt generációk nőttek fel. Például ha elmegyünk valahová játszani, akkor néha olyan arcok kerülnek elő, akik mondjuk '93-ban ott hánytak a koncertjeink alatt valamelyik sarokban, ma meg már mondjuk vezérigazgatók. Ezeknél az embereknél már nem feltétlenül jelent problémát az a pár ezer forint.

I.N.: Azt egyébként szokták is rólunk mondani, hogy a Prosecturát mindenki ismeri, csak nem mindenki meri ezt bevallani.

Szombat este élőben is bemutatjátok az új anyagot a Dürerben.

I.N.: Igen, és baromi jó lesz, nagyon készültünk rá. Ott jelenik majd meg minden, tehát nemcsak a Földi nyalandók, hanem a korábbi albumaink is. Szerintem bátran mondhatjuk, hogy az eddigi 25 évünk legfontosabb bulija lesz.

És hogy érzitek, meddig juthat még a Prosectura?

I.N.: Én most nem nagyon tervezek előre, egyelőre örülök, hogy lett végre egy új lemezünk, ami azért arra is ad némi jogosultságot, hogy kiálljunk vele a színpadra.

P.T.:  A következő lemezre viszont már remélhetőleg nem kell ilyen sokat várni. Ugyanakkor ígérgetni meg nem szeretnénk ezzel kapcsolatban, mert lehet másképp hozza majd az élet.  

I.N.: A mostani miatt is hazudtunk már épp eleget! 

A Prosectura szombat este tíztől játszik majd a Dürerben, ahol az új albumot és a régi lemezeket is meg lehet vásárolni. Előzenekar a Központi Hatalom, ők este kilenckor kezdenek.