Spock előtt tisztelegve

Meglehetősen kacskaringós utat járt be a Mikszáth-novella után a Néhai Bárány nevet választó rockzenekar, mire eljutott az Index dalversenyének koncertjére. Az együttes eredetileg négyfős zenekarként készítette el tavaly a nagylemezét, azonban A Számos fellépésre csak a két testvér tudott eljönni, Burucs Marci gitáros és Burucs Szabi dobos-énekes.

Az magyar alternatív rock hagyományait modernebb gitárhangzással vegyítő Néhai Bárány az egyetlen zenekar A Szám nyolcaddöntőjében, akik nem angolul énekelnek, lehet pont ezért voltak annyira népszerűek az olvasók körében a szavazások alkalmával.

A kuplungos fellépésükre mindketten Spockot ábrázoló pólóban léptek fel, ezzel tisztelegve a pár nappal korábban elhunyt Leonard Nimoy színész előtt. A felvételen egyébként érdemes figyelni, hogy szemüvegesként mekkora szívás rockdobosnak lenni, mert állandóan vissza kell tolni a keretet, nehogy ráhulljon mondjuk a pergődobra. Egyébként a zenekarnak az a bravúr is sikerült, hogy az Egyperces című számukat tényleg pontosan egy perc alatt nyomták le a színpadon.

A verseny szombaton folytatódik, ahol eldől, melyik négy produkciónak maradhat esélye a győzelemre.

Néhai Bárány: Egyperces (live) @ Kuplung, Visszaszámlálás