Andy Vajnáé lehet a Bors

2017.07.27. 15:19

A kormánymédia újabb lépést tett a piac teljes letarolása irányába: a Magyar Nemzet szerint az eddig filmbiztosként, producerként, kaszinómágnásként és tévétulajdonosként ismert Andy Vajna behúzhat egy pipát a lapkiadó rubrikába is, mert az áprilisban alapított Avalue Befektetési Kft.-n keresztül megvásárolta a Lapcom Zrt.-t, a Borsot, a Délmagyarországot és a Kisalföldet kiadó vállalatot.

Az MNO szerint az Avalue már előzetes szakhatósági hozzájárulást is kért a tranzakcióhoz, amiről kérdeztük ugyan az NMHH-t, de egyelőre nem válaszoltak. A Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) is megkérdeztük, tőlük azt a tájékoztatást kaptuk, hogy hozzájuk ilyen bejelentés nem érkezett.

A felvásárlással az eleve elég torz képet festő piac tovább billen a kormányközeli média irányába. A Mediaworksről, Mészáros Lőrinc cégéről korábban is pletykálták, hogy a már meglévő 13 megyei lap mellé nagyon szeretett volna még párat bezsákolni, de ezek szerint a kormánymedúza másik csápja ragadta meg a Lapcomot. Így az Orbán Viktor mögött álló médiabirodalom minden fontos alakjának (Mészáros és Vajna mellett Habony Árpád a harmadik) van már nyomtatott sajtója. 

Az ok nyilvánvalónak tűnik: a piacot teljesen letaroló Mediaworksre a GVH azért csak rászólt volna az üzlet láttán, az aránylag új kft. viszont azt vesz, amit akar, a tartalmat amúgy is központilag szabályozzák. A Mediaworksnek egyébként 194 kiadványa van.