Hajdú Péter cége miatt nyomozhatott a NAV a TV2-nél

2017.06.23. 08:55

A Bors információ szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal emberei megjelentek a TV2-nél, hogy kikérjék Hajdú Péter cégével kapcsolatos korábbi szerződéseket. A Frizbi Enteratainment Kft. szerződései közül különösen a 2014-2015-ös adóévre vonatkozók érdekelték a NAV-ot.

A TV2-től azóta lelépett Hajdú akkoriban a műsorvezetés mellett műsorgyártással is foglalkozott, például az Aktív, a Frizbi, az Összezárva Friderikusszal, illetve különböző szépségversenyek gyártását is a cége végezte. Hajdú elég jól járt a biznisszel, hiszen 2014-ben 1,6 milliárd, 2015-ben 1,8 milliárd nettó árbevétele volt.

Azóta Hajdú eladta a céget egy Nagy-Britanniába bejegyzett vállalkozásnak és annak ukrán ügyvezetőjének, de ott már ennyire nem mennek jól a dolgok, mert a Bors szerint a cég ellen éppen végrehajtás folyik.