Frank Darabont 280 millió dollárt követel a The Walking Dead-ért

2016.09.29. 07:00

Nem szórakoztak sokat A remény rabjait (is) rendező Darabont ügyvédjei akkor, amikor meghatározták, egészen pontosan milyen mértékű kártérítést tart elfogadhatónak a rendező azért, mert csak úgy kihajították a The Walking Dead című sorozat mellöl:

280 millió dollárt.

Az erre vonatkozó igényt tegnap nyújtották be az illetékes bíróságon, az AMC ügyvédjei pedig azonnal válaszoltak is: foggal-körömmel fognak védekezni, mert "alaptalan a vád, a követelés pedig nevetséges." Ennél azért komolyabb az ügy: Darabontot az AMC sikersorozatának második évada közben rúgták ki a The Walking Dead-től, pedig társalkotója volt a szériának, és ő volt az ún. showrunner, azaz a forgatásért, a napoi munkálatokért felelős producer. 

the-walking-dead-season-7-rick-lincoln-michonne-gurira-cci-key-a

A sorozat igazán sikeres a harmadik évadtól lett, azaz már nem Darabont alatt - az első évadot átlagosan 5,2 millió, a másodikat 6,9 millió néző követte, míg a harmadikat 11 millió. A társalkotó ettől függetlenül azt állítja, hogy az AMC elsíbolta a neki járó jogdíjakat azzal, hogy saját maga gyártotta a sorozatot jó drágán, majd olcsón eladta a saját tévéjének (AMC Television) majd sajnálkoztak, hogy fizetnénk, mi, Frank, de hát buktunk rajta mi is. Ez a fajta könyveléstechnika elég gyakori Hollywoodban, papíron például a Harry Potter-filmek és a Csillagok háborúja-franchise első három része is veszteséges.

A 280 milliós összeg azonban azt jelzi, hogy Darabonték szerint az AMC nemhogy bukott a zombis túlélődrámán, hanem rengeteget keresett, a kereset szerint 2,8 milliárd dollárt - a szerződés alapján ennek a tíz százaléka jár a rendezőnek. Az AMC-t azzal is vádolják, hogy Darabont kirúgásának egyik indokaként csak azért tünették fel azt, hogy "már nem dolgozik teljes erővel a The Walking Dead sikerén", mert ebben az esetben a szerződés értelmében csökkenthették a neki járó részesedés mértékét.

Az ügyben számos meghallgatás volt már, és csak a bírón múlik, hogy lesz-e belőle tárgyalás. Ha igen, arra 2018 előtt nem fog sor kerülni, de így a Darabontnak járó összeg is nőni fig az addig bemutatott és hasznot hozó epizódok után járó összeggel - a Hollywood Reporter szerint ez akár a 320 milliót is meghaladhatja, ami rekord lenne: eddig a Disneynek kellett hasonló perben (a Legyen ön is milliomos!-ért perelték be őket) a legtöbbet, 319 milliót kifizetnie.