A boldog sorozathősök senkit nem érdekelnek

Going Down A 0097 PH V2
2016.08.24. 21:23
Vince Gilligan egy nagyon kitartó tévés. Legalább öt éven át házalt egy sorozattervvel, amiben egy rákkal diagnosztizált középiskolai kémiatanár kábítószergyártásba fog, mert gondoskodni akar a családjáról - a tanári fizetésből ez az USA-ban is csak álom, ugye. A Breaking Bad azonban senkinek nem kellett, első körben az AMC-nek sem, de ők szerencsére meggondolták magukat, és az X-Akták egykori írója az új tévés aranykor egyik legjobb sorozatát tette le az asztalra. Walter White történetének már vége, de a sorozat egyik legjobb mellékszereplője köré írtak egy testvérsorozatot, amiből kiderül, hogy lett egy alapvetően jóravaló, kisstílű ügyvédből a drogdílerek kedvenc zugügyvédje. A Better Call Sault Gilligan Peter Gould producerrel közösen jegyzi, és a második évadban már hét Emmy-jelölést tudhatnak magukénak. Telefonon interjúztunk az alkotókkal.

Mennyire magasan volt a léc a Better Call Saul előtt?

Vince Giligan: Nagyon jó kérdés, elképzelhetetlenül magasan. Attól féltem leginkább, hogy a nézők rühelleni fogják a sorozatot a Breaking Bad miatt. Ez az érzés az első évad végéig nem múlt el, de most már látom, hogy feleslegesen aggódtam. A Breaking Bad után egy kvázi előzménysorozattal előállni, ami viszont nem Walter White-ról szól…ha ezt az ötletet valaki más vezeti nekem elő, nem sok biztatót tudtam volna mondani neki. Kicsit alábecsültük a nézőket, mert azt hittük, csípőből el fogják utasítani, csak azért, mert a Better Call Saul nem a Breaking Bad, de azt mindenki elfogadta, hogy ez egy tök más sorozat.

Peter Gould: Egy kicsit úgy éreztük, mintha sarokba lettünk volna szorítva. Mindenképpen más hangulatú, más karakterű sorozatot akartunk írni, mint a Breaking Bad, és nem szerettük volna, ha a Better Call Saulról azt mondják, hogy "ja, olyan mint a Breaking Bad, csak nincs benne Walter White." Másrészt viszont ez csak a Breaking Bad spinoffja, az egyik karaktere köré írtuk, Saul Goodmanről szól, ugye, és az volt a legnagyobb félelmünk, hogy a nézőket nem fogja érdekelni, hogy lett Jimmyből Saul.

Nem zavaró valahol, hogy sokan egy Breaking Bad 2.0-át várt a sorozattól?

Vince Gilligan

A Breaking Bad és a Better Call Saul alkotója úgy kezdte pályáját, ahogy Spielberg: az anyjától kapott egy Super 8-as kamerát, és sci-fit forgatott vele a házuk kertjében. Az egyetemen filmszakra járt, írt egy díjnyertes forgatókönyvet, és az ezt elbíráló bizottság egyik tagja bemutatta az X-Akták írójának, Chris Carternek. Carter megkérte, hogy írjon egy próbaforgatókönyvet, ami annyira megtetszett neki, hogy később a második évadban tévére is vitte, és felkérte Gilligant, hogy csatlakozzon a stábhoz. Összesen 29 további epizódot írt, és 44 mellett volt executive producer, később ő volt az ötletgazdája a The Lone Gunmen (Magányos harcosok) című spinoffnak is.

Amikor a Breaking Badet írta, az volt a legfontosabb, hogy egy átlagember bűnözővé válását vihesse képernyőre, és nem tudott róla, hogy Jenji Kohan éppen ugyanezt a témát boncolgatja a Weeds - Nancy ül a fűben című sorozatban. Később azt nyilatkozta, hogy ha tud a másik széria létezéséről, a Breaking Badbe bele sem vág. A metamfetamint főző kémiatanár története éveken át keringett a tévék között, mire az AMC rábólintott. Óriási siker lett, így a testvérsorozatnak tekinthető Better Call Sault is berendelték.

VG: Sokan viszont kifejezetten megértőek voltak, és a közösségi médiás reakciók alapján kifejezetten nem Breaking Badet vártak tőle. Ennek nagyon örültünk, hatalmas megkönnyebbülés volt mindenkinek. Az is meglepő volt, hogy a Better Call Saul nézői közül sokan nem is látták a Breaking Badet. Remélem, hogy Jimmy története után belenéznek majd abba is. Ez ráadásul egy felvet egy érdekes kérdést is: vajon hogyan jobb megközelíteni ezt a világot, amiben mindkét sorozat eseményei zajlanak? Melyikkel érdemes kezdeni? A Breaking Baddel, vagy a Better Cal Saullal, ami hat évvel korábban játszódik? Én kifejezetten örülök annak, hogy a nézőknek van választási lehetőségük.

A Breaking Bad és a Better Call Saul főszereplői tulajdonképpen ugyanazt az utat járják be, alapvetően jó emberek, akikből a körülmények szerencsétlen összejátszása után gazember lesz. Ez más sorozatokra is jellemző mostanában, ez a mostani trend?

PG: Amikor elkezdtük összerakni a Better Call Sault, mi pont nem ezt láttuk, hanem a két sorozat közti különbségeket. Walter White útja azért teljesen más, mint Jimmyé, hiszen Walt egy középosztálybeli kisemberből lesz kőkemény bűnöző, míg Jimmy mindig is a legjobbat akarta, ő alapvetően egy jóindulatú fickó, és még akkor is az marad, amikor a kétes erkölcsű Saul Goodman lesz belőle. Mindemellett a második évad végére azért már egyre több a hasonlóság a két sorozat között, ezt elismerem. Ennek az lehet az oka, hogy megvan a munkamódszerünk, és mindkét sorozaton egyformán dolgoztunk, a karakterekkel kezdtük, és csak utána jött a sztori. És abban valóban megegyezik a két karakter, hogy ugyan ők másképp látják, de a problémáik nagy részének ők az okozói, nem a világegyetem esküdött össze ellenük. Ezért nekik is kell felelniük a tetteikért. Hogy ez lenne a trend? Nem tudom. A drámaírás alapszabályai elég régóta nem változtak, mindenki ezeket követi, bár a szerializált televíziós sorozatok nem túl régóta vannak piacon.

Hogy született meg Saul alakja?

PG: A második évad nyolcadik részében tűnik fel először, amikor szükségünk volt egy alvilági ügyvédre, aki segít Waltnak és Jesse-nek egy problémát megoldani. Az én ötletem volt a figura, én írtam meg olyanra, amilyen lett, azaz egy vicces, a feszültséget oldó karakternek, de Bob Odenkirk sokkal, de sokkal többet hozzátett, és a harmadik évadtól állandó szereplővé vált.

Hogyan lesz végül Jimmyből Saul?

VG: Amikor elkezdtük írni a sorozatot, rájöttünk, hogy Saul Goodmanről többféle történetet is elmesélhetünk. Kezdhetjük például azzal hogy Jimmy már Saul, és hétről hétre azt látjuk, milyen eszement kalandokba keveredik. Aztán mindketten beláttuk hogy az igazán érdekes kérdés az, hogy jutott el odáig Jimmy McGill, hogy egy kamunevet használva bűnözők zugügyvédje legyen. Ez a sorozat lényege, illetve az, hogy mi történik vele a Breaking Bad vége után, bár erre már utaltunk az első évadban is a fekete-fehér flashforwardokban, amiben Saul már nem is Saul, hanem Gene, egy pékség menedzsere valami isten háta mögötti plázában.

Ebből a szempontból, azaz hogyan változik át a főhős egy másik, aztán egy újabb személlyé, valóban a Breaking Bad struktúráját követjük. Ami a legérdekesebb az egészben, hogy minden egyes epizóddal egyre többet tudunk meg Jimmyről, és arról, hogy merre megy majd a sorozat. Azt, hogy hány évados lesz a sorozat, hogy a további évadok milyen hangvételűek lesznek, viccesebbek vagy komorabbak, azt egyelőre mi sem látjuk, minden menet közben derül ki.

A második évad elején Jimmy elindul a lejtőn. Hogyan változik a többi karakter az első évadhoz képest?

Better Call Saul: Haverom, a zugügyvéd

A Better Call Saul egy fokkal még szomorúbb, mint a Breaking Bad, mert itt pontosan tudjuk, mi lesz a karakterből, csak a bejárt utat nem ismerjük. Ott is, itt is hétről hétre haladunk majd egyre mélyebbre a mocsárban, és nem elég, hogy itt a végkifejletet is ismerjük (?), amint feltűnik egy ártatlannak tűnő mellékszereplő, mondjuk egy parkolóőr, menten tudjuk, ki az, és miért van benne a sorozatban. Ez például egy olyan, kétélű fegyver, amit ha túl sokszor használnak, semmi jó nem sül ki belőle, mert unalmas lesz és kiszámítható.

Az viszont, ahogy Bob Odenkirk alakítja Jimmyt (akinek javasolják, hogy változtasson nevet, mert égés a tesója cége számára), engem lenyűgöz, mert minden apró mozdulatában, nézésében, gesztusában van valami tragikus, csak hogy egy perccel később megemberelje magát, mint egy Trabant a lejtő közepén, hogy aztán hat megtett méter után ismét lefulladjon és visszaguruljon. Kritikánkat erre olvashatja>>>

PG: Az első évad végén Jimmy válaszút előtt állt. Amikor a folytatást írtuk, arra gondoltunk, hogy Jimmy életében van pár ember, aki nagyon fontos neki, leginkább Kim Wrexler, és ezeket az embereket hogyan fogja befolyásolni az, hogy Jimmy tulajdonképpen elszabadul. Nem akarok lelőni semmit az évadból, de az nyilvánvaló, hogy a McGill-testvérek, azaz Chuck és Jimmy viszonya nem olyan egyszerű, mint gondoljuk (már ha annak gondolta volna bárki is), és nagyon sok megoldatlan konfliktus van közöttük. Az is nagy kérdés, hogy mi lesz a Kim-Jimmy-viszonyból, és mennyire befolyásolja a jövőjüket az, hogy Jimmy nem a becsületes utat választja.

VG: Direkt úgy kezdtük az évadot, hogy a néző ne tudja azonnal, hogy Jimmy merre tart, hogy mi lesz belőle, végképp bűnözővé válik, vagy van visszaút? Az biztos, hogy az erkölcsei hogy is mondjam, az eddiginél is megkérdőjelezhetőbbek. A sorozat viszont elég kiszámíthatatlan, így ha valaki azt hinné, hogy már mindent látott Jimmyről, és már csak a Saullá válás beteljesülése van hátra, nos, én erre azért nem fogadnék komoly összegben. Ahogy a valóságban is, a sorozatban sem minden egyszerű és fenékig tejfel, unalmas is lenne, ha minden álmunk azonnal beteljesülne, nem? Dehogynem. Ezt a sztorit senki nem nézné a tévében. Ki akarna leülni egy olyan sorozat elé  amiben mindenki boldog? A nézőnek az kell, hogy a hősei akadályokat küzdjenek le, hogy kihívásokkal küzdjenek, és Jimmy elé nem egy akadályt görgetünk majd. 

Olyan, mintha Walt és Jimmy is a családjával takarózna, azzal magyarázná a tetteit, hogy "csak a családomért teszem". Így könnyebb nekik? 

PG: Jimmy dühös. Walttal összehasonlítva is, pedig az nagy szó. De ha valaki megkérdezi, hogy mi jellemzi leginkább, arra azt válaszolom, hogy a kedvessége. Jimmyben van valami alapvető, zsigeri jóság. És ebben tök más, mint Walt, aki egy két lábon járó egó. Jimmy viszont valahol elveszíti ezt az ártatlanságát, hiszen a Breaking Badben az első dolog, amit javasol, hogy nyírjanak ki valakit. Ide, onnan, ahol most tart, elég hosszú út vezet. Hogy aztán ennek hány százaléka az ő választása, és mennyit befolyásolja a környezete, például a Chuckkal való viszonya, az majd elválik. 

VG: Egy dolgot azért ne felejtsünk el. Walter előszeretettel hangsúlyozta, hogy neki a család az első, és mindent értük tesz, de a sorozat végére ő is és a néző is rájön, hogy ez nagyon távol áll az igazságtól, hiszen egy ponton túl Walt mindent saját magáért tett, önös érdekből, azért, mert élvezte. Jimmy viszont valóban azért szegi meg a törvényt és lép át bizonyos határokat, mert a szeretteit, Kimet vagy a bátyját akarja védeni, nekik akar jót. Erre kapunk majd példát a második évadban is. Nekünk, íróknak is érdekes, mennyire más a két karakter motivációja. És amin mindketten megdöbbentünk az, hogy a második évad sztorijának végére nagyon sajnáltuk, hogy Jimmynek Saullá kell változnia. Jimmy McGill az a karakter, akit minden írónk egyformán és őszintén szeret, míg Saul szórakoztató ugyan, de sokkal hidegebb és számítóbb. Kész tragédia, hogy Saul lesz belőle. 

Hány évadra előre van meg a karakter íve?

VG: Ott tartunk, ahol a nézők. Komolyan. Egy biztos pont van, az a jelenet, amiben először látjuk Sault a Breaking Badben. Oda kell eljutnunk, de hogy miként, azt mi sem tudjuk. A második évaddal végeztünk, és ennyi, azt, hogy mi lesz a harmadikban, nem tudom megmondani, mert még csak most írjuk. 

A Better Call Saul második évadát csütörtökönként este 10 órától vetíti az AMC.