Reese Witherspoonra rá sem lehet ismerni

12313123
2017.11.21. 04:59

Ava DuVernay lett az első afroamerikai nő, akire 100 millió dolláros költségvetésű filmet bízott a Disney, a film Madeleine L'Engle A Wrinkle in Time című ifjúsági regényéből készül, aminek magyar címe Időcsavar, és már egy magyar nyelvű előzetes is kijött hozzá júliusban.

Az már akkor is látszott, hogy szép ifjúsági film lesz belőle, de az csak a mostani újabb előzetes láttán egyértelmű, hogy mennyire látványos lesz az Időcsavar. A film női főszerepét Oprah Winfrey és Reese Witherspoon kapták meg, mindketten szinte felismerhetetlenek. A film forgatókönyvéért pedig a Jégvarázs társrendezője és írója, Jennifer Lee felel.

A sztori középpontjában Meg Murry és öccse, Charles Wallace, valamint barátjuk, Calvin állnak, akiknek feladata nem kevesebb, mint hogy megtalálják Meg apját, aki két éve, az ötödik dimenzióban történő időutazással való kísérletezés közben tűnt el.

A Disney úgy tűnik, nem spórolt sem a pénzzel sem a látvánnyal, egyrészt talán szeretnék felülmúlni az első, 2003-as tévéadaptációjukat, másrészt mivel egy ötrészes sorozat első könyvéről van szó, ha a film sikeres, készülhet hozzá folytatás.

Az 1962-ben íródott Időcsavar egyébként magyarul is megjelent, így nagy rajongótábora van a sztorinak. A bemutató március 9-én lesz.

Ne maradjon le semmiről!