Ne igazán számítson senki a Bad Boys 3-ra

2017.08.24. 06:09

Hiába érkeztek hírek korábban arról, hogy nagyon csinálják már a Bad Boys harmadik részét, egyre inkább úgy tűnik, hogy nem lesz ebből semmi. A film elvesztette az eddigi rendezőjét, visszavonták a bemutatási dátumot, és most Martin Lawrence is arról beszélt az EW-nek, hogy nem fűz már  nagy reményeket ehhez a projekthez.

Lawrence szerint nem úgy néz ki a helyzet, hogy 12 évvel a Bad Boys 2 után lesz is bármi, ráadásul Will Smith is elkezdett más filmen dolgozni. Annak ellenére, hogy maga Smith mondta még korábban, hogy nagyon közel vannak már a Bad Boys 3-hoz. Lawrence egyébként sajnálja, mert elmondása szerint imádott Smith-szel dolgozni. Ezért most is készen áll, ha a stúdió egyszer képes összeszedni a stábot a folytatásra.

Ne maradjon le semmiről!