Zavar az Erőben: újabb gondokra derült fény a Star Wars-előzményfilmnél

2017.06.27. 10:19

Kiderült, miért rúgták ki a rendezőket, és az is, hogy nem ők voltak az egyetlenek, akiket elküldött a Lucasfilm koronázatlan királya, aki szerint nemcsak tehetséges, de vezetői képességekkel rendelkező rendezőkre lenne szükség.

star-wars-episode-iv-chewbacca-han-solo fbgs (1)

A múlt héten derült ki, hogy meglepő módon négy hónappal a forgatás kezdete után rúgták ki a következő Star Wars-mozi, a Han Solóról szóló előzményfilm két rendezőjét, Phil Lordot és Christopher Millert, hogy egy megbízható hollywoodi iparos, Ron Howard lépjen a helyükbe. A Hollywood Reporter viszont most azt is megtudta, a Lucasfilm fejesei sok minden mással sem elégedettek a film kapcsán.

Még Lord és Miller előtt, májusban kirúgták például a film vágóját, Chris Dickenst (A nyomorultak, Gettómilliomos), és a kétszeres Oscar-díjas Pietro Scaliát vették fel helyette. Scalia Ridley Scott kedvenc vágója, ő vágta legutóbb az Alien: Covenantot is, korábban pedig A sólyom végveszélybent, a Mentőexpedíciót, A jogászt, a Prometheust, a Robin Hoodot, a Hazugságok hálóját, az Amerikai gengsztert, a Hannibalt, a Gladiátort és a G. I. Jane-t is.

Szintén aggasztó a Han Solo-filmet tekintve, hogy úgy tűnik, a Lucasfilm a főszereplő fiatal Han Solót játszó, az Ave, Cézár!-ral világhírűvé váló Alden Ehrenreich teljesítményével sem elégedett, ugyanis nemrég színésztrénert vettek fel mellé, ami alapvetően nem lenne szokatlan Hollywoodban, de ilyen sokkal a forgatás elkezdése után már nagyon is az. Pláne, ha nem Ralph Fiennes az illető.

A Hollywood Reporter produkcióhoz közel álló forrásai azt is elmondták, mi volt a gond Lorddal és Millerrel, amit korábban csak a mindenre ráhúzható „kreatív nézetkülönbségek” címkével írtak le. A Lego-kaland és 21 Jump Street rendezői a források szerint eleve marhára nem voltak boldogok attól, hogy „szélsőséges” határidőket kaptak, amik miatt már a forgatás elejétől kezdve, soha nem volt elég idejük egy-egy jelenet forgatására, a kreatív szabadságuk a nullával volt egyenlő, de a Lucasfilm jelenlegi legnagyobb tekintélye, Kathleen Kennedy cégvezető olyasmiket is határozottan kikért magának, ha szerinte egy adott idő alatt nem készült megfelelő számú beállítás egy adott jelenetből.

A források szerint Lord és Miller a Han Solo-filmben is pont úgy dolgoztak (volna), ahogy korábban: nagy teret engedve az improvizációknak, a saját és a színészek pillanatnyi ötleteinek. Amivel nemcsak Kennedynek volt baja – mivel egy ilyen gigaprodukció esetében, ahol több százan is jelen lehetnek egy-egy forgatási napon, ez azért máshogy nézhet ki, mint egy kisebb filmnél –, de a Lucasfilm másik hatalmas tekintélyének, a forgatókönyvíró-producer Lawrence Kasdannek is. Ő ugyanis a források szerint elvárta, hogy az általa leírt mondatok szóról szóra, pontosan és minden változtatás nélkül hangozzanak el. A források szerint, hogy mindenkinek igaza legyen, Millerék többször úgy oldották meg a dolgot, hogy előbb leforgatták a jelenetet szó szerint, aztán később vettek fel hozzá kiegészítéseket.

A Hollywood Reporter arról is beszámol, az új rendező, A Da Vinci-kód-trilógiát és olyan sikerfilmeket, mint az Apollo-13 vagy az Egy csodálatos elme is jegyző Ron Howard emailezett egy kört Millerékkel, mielőtt elvállalta a feladatot, de a két kirúgott filmes „nagyon támogatóan és elegánsan” viselkedett.

Kennedy pedig egy közleményt is kiadott a kirúgásról, amelyben azt hangsúlyozta, a kreativitás és a tehetség mellé egy ilyen film rendezőjének arra van szüksége, hogy „vezetői képességei” is legyenek, amelyekkel száz meg száz embert tud irányítani.

A mostani eset ráadásul nem egyedi: már a Zsivány Egyes forgatása is kisebb botrányoktól volt hangos, de akkor, úgy tűnik, Gareth Edwards rendező hajlamosabb volt az együttműködésre, és nem eszkalálódott a helyzet. Akkor is a megszokottnál komolyabb pótforgatásokról és utólag szerződtetett kreatívokról szóltak a hírek. A Hollywood Reporter egyébként azt írja: Kennedy már akkor is „ki akarta szorítani” a rendezőt, aki mellé végül egy „segédet” ültetett. A lap szerint Kennedy mindent megtett azért, hogy ez a segédrendező Kasdan legyen.

Ne maradjon le semmiről!