A bostoni maratonon elvesztette mindkét lábát, film készült az életéről

2017.06.23. 13:41

Megérkezett az előzetes a Stronger című filmhez, ami egy olyan férfiről szól, aki mindkét lábát elvesztette a bostoni robbantásban. A főszerepet játszó Jake Gyllenhaal miatt már több oldalon most Oscar-gyanús produkcióként emlegetik a filmet.

A történet Jeff Baumannról szól, akinek mindkét lábát amputálni kellett 2013-ban, miután nem sokkal mellette robbant fel egy pokolgép a bostoni maratonon. Gyllenhaal őt alakítja majd, miközben a rendező az a David Gordon Green, aki főleg könnyedebb vígjátékokat (Ananász Expressz, Király!, A bébisintér) és tévésorozatokat (Red Oaks, Eastbound & Down, Vice Principals)   készített eddig.

A filmben egyébként szerepel az Orphan Blackből is ismert Tatiana Maslany is, illetve a korábban már Oscarra jelölt Miranda Richardson. A Strongert szeptember végén mutatják be Amerikában, magyar forgalmazásról egyelőre nem tudni. Ez egyébként nem az első film a bostoni merénylettel kapcsolatban, januárban már bemutatták Amerikában Mark Wahlberg főszereplésével a Patriots Dayt, amiben a terroristák kézre kerítését mutatják be.