Szép, szép, de mi lesz a sztorival?

Gore Verbinskit remek vizuális érzékkel áldotta meg az isten, de önmagában ez édeskevés egy jó filmhez. A rendezőnél A kör és A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka a leggyakoribb hivatkozási pontok, de az előbbinél ott volt egy már bizonyított alapanyag (a japán eredeti), az utóbbinál pedig Johnny Depp bemutatkozása Jack Sparrow-ként – ezekre lehetett egy egész filmet építeni. Aztán a további Karib-tenger-filmeknél szépen látszott, hogyan helyeződik a hangsúly az egyre kevésbé összeszedett cselekményről az egyre több cgi-t felvonultató látványra, Az időjós cuki volt, de feledhető, A magányos lovast meg már Johnny Depp sem tudta megmenteni. (Oké, a Rangót én is bírom, de az animációs kakukktojás Verbinski életművében.)

Az egészség ellenszerét nézve megint az volt az érzésem, hogy a rendező szemében a történet teljesen másodlagos, majdhogynem zavaró izé, és csak arra szolgál, hogy keretet adjon a gyönyörű képeknek, amiket Verbinski kitalált operatőrével, Bojan Bazellivel. Bazelli és Verbinski már együtt dolgozott A körön, és új filmjükben is borzongatni próbálnak: egy ideig úgy tűnik, hogy egyensúlyoznak a thriller és a horror határán, aztán hamar a horrorba zuhan a történetvezetés – annak is a B-kategóriás legmélyére.

Főhősünk egy Lockhart nevű fiatal bróker, és pár családi adaton kívül ennél sokkal többet nem tudunk meg róla – mivel ezúttal Verbinski volt az egyik forgatókönyvíró (a másik A magányos lovast jegyző Justin Haythe), ne lepődjünk meg a karakterárnyalás hiányán. Dane DeHaan menti, ami menthető: meghálálja, hogy megkapta élete első főszerepét egy nagy produkcióban (kisebb szerepekben persze már láthattuk, a második Csodálatos Pókember-filmben például ő volt Zöld Manó); velem simán elhitette, hogy feltörekvő pénzügyi szakember, akit a főnökei a cég vezetője után küldenek egy svájci szanatóriumba, ahol őCEÓsága rejtélyes módon olyan jól érzi magát, hogy többé nem is akar már onnan hazamenni, akármilyen fontos papírokat is kellene aláírnia.

Ennyit ér

IMDb: 6,7

Rotten Tomatoes: 40%

Metacritic: 46

Port: 6,7

Index: 4/10

A festői gyógyintézmény persze Lockhartot is marasztalja: egy balesetet követően ő is páciens lesz, és belülről tapasztalja meg, mi történt a cégvezérrel, és ahogy ezt nyomozza, előás pár cifra dolgot a szanatórium igazgatójáról (Jason Isaacs, rutinból hozza kb. ugyanazt, amit a The OA című sorozatban láthattuk tőle) és arról a titokzatos lányról, akivel néha összefut az udvaron (Mia Goth, akinek színészi képességeiről mindent elmond, hogy rákeresve a legtöbb találat Shia LaBeouf barátnőjeként hozza).

Pazar díszletek, csodaszép beállítások, egysíkú karakterek, a három fontos színészből kettő oké – ebből még lehetne egy jó horror. Végül egy regiment szkript doktoron (vagy inkább a hiányukon) múlt, hogy nem lett az. Mert Verbinski ezúttal végleg, teljesen elveszett a képeiben, akárcsak egydimenziós mellékszereplői a svájci horrorszanatóriumban. A rendező egyszerűen nem foglalkozott azzal, hogy a cselekménynek legyen íve, feszessége, jól előkészített fordulatai. Ezért az eleve túl hosszú (146 perces) film messze nem lett olyan nyomasztó, mint amit a trailere sugallt. A legijesztőbb benne, hogy közeliben mutatnak pár testrészt, komolyan, nagyszüleim falusi disznóvágásaiban több volt a feszültség. Ráadásul már a film elejétől kezdve ordít, hogy mik lesznek A Nagy Csavarok, hogy mitől olyanok a páciensek, amilyenek – miközben a néző fantáziájára van bízva, hogyan tömi be a sztoriban tátongó, a fináléban már mélyművelésű szénbánya méretű logikai lyukakat.

Szóval Verbinskinek ez nem (ez sem) jött most össze. A forgatási helyszínek gyönyörűek, komolyan kedvet kaptam turistaként meglátogatni a Hohenzollern-kastélyt és Beelitz-Heilstätten elhagyatott klinikáját, és tényleg csodálatos, ahogy a Nyugati-Alpok tükröződik a kanyarba beforduló fonat patyolattiszta, tükröződő oldalán – de Az egészség ellenszerén semmi mástól nem féltem, csak attól, hogy elalszom még a stáblista előtt.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!