Még a végén a Logan lesz a legjobb X-Men-film

2017.01.19. 16:51

Kijött a második előzetes is a márciusban érkező Loganhez, sőt, menten kettő is, egy káromkodásmentes, meg egy olyan amiben Logan és Professor X is azt mondja, hogy

basszameg.

Ez elsőre egy jelentéktelen marhaságnak tűnik, kit érdekel, basszameg, hát basszameg, pedig fontos, mert a film R-kategóriába került, ami azt jelenti, hogy 17 éven aluliak csak szülői kísérettel látogathatják, és lesz benne vér, erőszak, meg ugye káromkodás. Így: 

Logan 2017 Trailer 2

A sztori, amiről már az első előzetes kiadásakor írtunk, az öreg Loganről szól, aki egy posztapokaliptikus jövőben éldegél és egyszer összefut az egyre szenilisebb Charles Xavierrel. Ő maga sem néz ki jobban: a regenerálódási képességét veszti el lassacskán, szóval nem habostora az élete. Ebbe csöppen bele egy kislány, aki mutáns, és pont olyan adamantium-karmai vannak, mint Logannek, akiben persze feltámad az az atyai ösztön, ami annak idején Vadóc megvédésére is ösztökélte, és mivel a lány maga az X-23-as mutáns (itt bővebben írnak róla, nem spoilerezünk), persze hogy nagyon gonosz alakok keresik.

A filmben lesz még Kalibán, az albínó mutáns (Stephen Merchant), aki a prof gondozója, Donald Pierce, a Transigen nevű szervezet nagyon gonosz samesza ( Boyd Holbrook),  és Dr. Zander Rice (Richard E. Grant) a Transigen őrült tudósa, akinek tuti köze van az X-23-ashoz. Vagy ha nem is, nagyon akarja magának. 

Az előzetesek alapján egy sokkal intimebb, kevesebb szereplőt/mutánst felvonultató filmre számíthatunk, mint az eddigi X-Men-filmek, ami jó. Az is nagyon jó, hogy a látványvilág az eddigi legjobbnak tűnik, westernhangulat és pusztulat, végre stílusos gazemberek és esendőség, hozzá nagyszerű zene és egy olyan rendező (James Mangold), aki ismeri a karaktert (ő rendezte legutóbbi Farkas-filmet is), és aki forgatott már westernt (3:10 to Yuma) és olyan bosszúfilmet, amiben egy esendő hős számol le az ellennel (Cop Land Stallonéval).

Az Old Man Logan történetszál egyébként rém fontos a Marvel-univerzumban, szerepel benne Hulk és Hawkeye is, de mivel azok a karakterek a Marvel/Disney tulajdonában vannak, az X-Men meg a Foxé, így a Loganben nem lesz ilyen crossover, nem mintha bánnánk, sőt. A hazai bemutató március 2-án lesz.