Nem bírtak a mesterlövészek Bridget Jonesszal

2016.09.26. 21:12

Még mindig Bridget Jones harmadik kalandja a legnépszerűbb a magyar mozikban. Hiába érkezett a szokásosnál több premier film a héten, egyik sem tudta letaszítani a trónról Renée Zellweger romantikus komédiáját. Előző hétvégéhez képest mindössze 21 százalékkal csökkent a bevétele, ami különösen jónak számít, ráadásul hétköznap is sokan nézték a filmet, így nem meglepő, hogy már 140 ezer nézőn is túl jár a film.

A három legjobban teljesítő bemutató közül kicsit meglepő módon, egy az Egyesült Államokban még a nyáron bemutatott film az Idegpálya győzedelmeskedett és szerezte meg a második helyet. Ennek főszerepében két talán kevésbé ismert fiatal színész, Dave Franco és Emma Roberts szerepelt, így meglepő, hogy ez a thriller 9 ezer nézővel és 10 millió forinttal előzte meg a hét legnagyobb bemutatóját A hét mesterlövészt

Lehet a western műfajával szemben támasztott előítéleteket sem a Chris Pratt sem a Denzel Washington irányába érzett rajongás nem tudta felülmúlni, így ez a bemutatkozás mindenképpen csalódást kelt. Hasonló a helyzet a hét animációs bemutatójával, a Gólyákkal, aminek 16 ezer nézője a negyedik helyre volt elég. 

Kiszorult a legjobb 10-ből Gigor Attila új filmje, a Kút. Az általunk csak művelteknek készült Üvegtigrisnek hívott filmre 4655 néző volt kíváncsi a bemutató hetében, ami nem túl erős, de nagyjából hasonló a közelmúlt többi hazánkban készült zsánerfilmjéhez. Madarász Isti Hurok című filmjét 4968-an nézték az első hétvégén, míg Till Attila Oscarra küldött Tiszta szívveljét 5049-en. Ezeknek a minőségéről ugyan megoszlanak a vélemények, de úgy tűnik a szélesebb közönség továbbra sem kíváncsi az új magyar filmekre. 

Magyar mozis nézettségi adatok szeptember 22. és 25. között:
Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

# Film Hétvégi bevétel (ft) Változás Nézőszám Összbevétel (ft) Össznézőszám
1 Bridget Jones babát vár 68M -21.7% 50.112 187.1M 140.769
2 Idegpálya 37.9M - 28.973 37.9M 28.973
3 A hét mesterlövész 27.4M - 19.696 27.4M 19.696
4 Gólyák 21.8M - 16.659 21.8M 16.659
5 A kis kedvencek titkos élete 10.4M -50.7% 8.005 801.5M 604.284
6 Snowden 9.1M -40% 6.431 29.6M 21.405
7 Rossz anyák 8.2M -44.7% 5.679 311.6M 233.236
8 A mestergyilkos: Feltámadás 8.1M -51.7% 5.741 102.1M 73.451
9 Sully - Csoda a Hudson folyón 6.4M -56.2% 4.288 53.7M 37.913
10 Kilenc élet 6.4M -50.9% 4.845 39M 29.864

Az Egyesült Államokban azért nem történt akkora blama, hogy A hét mesterlövész ne az első helyen nyisson, de a 35 millió dolláros bevétel, amivel még éppen megúszhatja, hogy ne süssék rá a bukás jelzőt. Bár ahhoz, hogy tényleg behozza a gyártási költségeit (90 millió dollár) szükség lesz a külföldi bevételekre is, hiszen legalább ennek a dupláját kell visszatermelni az amerikai mozikban ahhoz, hogy nyereséget kezdjen termelni egy film, az A hét mesterlövész pedig maximum 130 milliót hoz majd be az Egyesült Államokból.

A Gólyák a tengerentúlon is mérsékelt lelkesedés mellett mutatkoztak be, a 21 millió dolláros bevétele nem túl erős, de mivel kicsi a konkurencia, ezért hetekig műsoron maradhat és pozitív szájhagyománnyal akár még a 100 millió dolláros bevételt is elérheti.

Amerikai mozis nézettségi adatok szeptember 23. és 25. között:

# Film Hétvégi bevétel (USD) Változás Összbevétel (USD)
1 A hét mesterlövész 35M - 35M
2 Gólyák 21.8M - 21.8M
3 Sully - Csoda a Hudson folyón 13.8M -36.1% 92.4M
4 Bridget Jones babát vár 4.5M -47.3% 16.5M
5 Snowden 4.1M -48.2% 15.1M
6 Blair Witch 4M -58.8% 16.1M
7 Vaksötét 3.8M -32.6% 81.1M
8 Suicide Squad - Öngyilkos osztag 3.1M -33.9% 318.1M
9 When the Bough Breaks 2.5M -54.4% 26.6M
10 Kubo és a varázshúrok 1.1M -56.6% 45.9M

Ne maradjon le semmiről!