Kitiltották az országból a trónörököst, mert beleszeretett egy nőbe

2016.08.28. 08:23

Bármennyire is haladó szellemű Hollywood vannak olyan témák, amik még 2016-ban sem számítanak természetesnek. Például a közönségfilmek elenyésző százalékában vannak olyan párok, ahol a két tag különböző rasszhoz tartozik. Ezért az idén ősszel érkező A United Kingdom című film különlegesnek is mondható. 1940-ben játszódik, a főszerepben Seretse Khama (David Oyelowo alakításában), Botswana örökösét alakítja, aki Londonban beleszeret egy teljesen átlagos nőbe (Rosamund Pike a Holtodiglanból), akivel össze is házasodnak. Ez még manapság sem teljesen elfogadott, annak idején viszont egyenesen elképzelhetetlen volt. Ezeket a nehézségeket mutatja majd be a film. Meg azt a botrányt, aminek keretében a párt kitiltották Botswanából.

001

Oyelowo az Entertainment Weekly nevű lapnak beszélt róla, hogy az afrikai szerelmi történetekkel nagyon ritkán foglalkozik Hollywood, ezért nagyon sokat jelenetett neki, hogy ezen a projekten dolgozhatott. A rendező  Amma Asante (Belle), az előzetes alapján pedig egy gyönyörű filmre számíthatunk, azt viszont ez alapján nem lehet megítélni, hogy mennyire lesz szirupos a végeredmény.

A filmet várhatóan ősszel mutatják majd be a mozikban, pontos dátum egyelőre nincs.

Ne maradjon le semmiről!