Owen Wilson és Julia Roberts papás-mamást játszhat

2016.06.28. 10:13

Owen Wilson alakíthatja a főszereplő apukáját R. J. Palacio Csodácska című könyvének filmváltozatában, írja a Hollywood Reporter. A főhőst, az arcdeformitással született August Pullmant A szoba Jackjeként megismert, kilencéves Jacob Tremblay fogja játszani.

Korábban már lehetett tudni, hogy Auggie anyukája Julia Roberts lesz, most pedig az is kiderült, hogy apját pedig Wilson alakíthatja, legalábbis erről folynak mostanság a tárgyalások. A könyvet egyébként Stephen Chbosky, az Egy különc srác feljegyzései írója, forgatókönyvírója és rendezője dirigálja majd.

Palacio regénye, a Csodácska 2012 februárjában jelent meg, és óriási példányszámokban kelt el. Wilsont – aki egyébként Wes Anderson kollégiumi lakótársa volt, innen a sok közös munka – utoljára a Zoolander 2-ben lehetett látni, előtte pedig a No Escape című akciófilmben Pierce Brosnan mellett. A Zoolander 2-t egyébként bírtuk. "Ugyanannyira debil és vicces, mint az előző" – írtuk a róla szóló kritikánkban.

A Csodácska filmváltozata 2017 áprilisában kerülhet majd mozikba az Egyesült Államokban.