Összehányta magát a róla szóló filmtől

2015.11.25. 20:28

Elsöprő mennyiségű kritikai dicséretet kapott Tom McCarthy megtörtént eseményeken alapuló Spotlight című filmje, ami arról szól, hogyan göngyölítette fel a Boston Globe nevű napilap néhány katolikus nevelő pedofil ámokfutását, amelynek áldozatai a helyi diákok voltak.

Egyetlen ember azonban nem volt elragadtatva a mozitól: Jack Dunn alakja, aki egykor az érintett intézmény diákja volt, többekhez hasonlóan felbukkan a filmben (a Viharszigetben és a Fekete misében is feltűnő Gary Galone alakítja), és a férfi egyáltalán nem érzi valósnak a karakterét. Olyannyira nem, hogy az egyik vetítés után hánynia kellett, annyira felkavarták a látottak, írja a The Wrap.

Dunn azt kifogásolta, hogy a filmben olyan mondatok hangzanak el a szájából, amiket ő sosem mondott, méghozzá úgy, hogy az alapján úgy tűnik, egyáltalán nem érezte át az áldozatok helyzetét. A férfi szerint ez egyáltalán nem igaz, sőt a megrontottak közül többen is a barátai és/vagy az osztálytársai voltak.

A filmet forgalmazó Open Road közleménye szerint a forgatást több mélyinterjú és kutatás előzte meg, ezért úgy érzik, a Spotlight pontos ábrázolása a Bostonban történteknek, nem vezették félre a nézőket.

Spotlight (2015) előzetes #1

Dunn ügyvédet fogadott, és jogi útra terelné az ügyet.

Az előzetes alapján elég izgalmasnak tűnik a Spotlight, a témája miatt pedig simán kaphat elég figyelmet filmfesztiválokon és az év végi díjátadókon

írtuk a trailer kapcsán még a nyáron.