Ennek az alpári nőnek nincsen párja

2015.09.01. 14:05

Ennek a mondatnak egészen biztosan nem fog örülni a magyar forgalmazó, de ha valakinek nincsen alapvető fogalma arról, hogy mi folyik éppen az amerikai szórakoztatóiparban, közéletben és úgy általában a tévés komédiák világában, például nem tudja, hogy ki az a Judd Apatow, ki az az Amy Schumer, sosem hallotta még LeBron James vagy John Cena nevét, akkor azok gondolják meg, hogy elmennek-e megnézni a Kész katasztrófát. Na, nem azért, mert semmit sem fognak érteni belőle, hanem azért, mert egy sokkal kevesebbet, mint kellene. Az amerikai popkultúrát nem kötelező ismerni, nem csak úgy lehet moziba járni, hogy pontosan tudjuk, ki van benne, mi az előélete, és mi mire utal a történetben rá nézve, de a Kész katasztrófa esetében egy kicsit segít.

A Kész katasztrófa Judd Apatow filmrendező (A 40 éves szűz, Felkoppintva, Ki nevet a végén, 40 és annyi) és producer (Csajok, Koszorúslányok) ötödik rendezése, de az első, amit nem saját forgatókönyvből készített, hanem a főszereplő Amy Schumer szövegéből. Persze ez általában egy Apatow-filmnél nem jelent semmi, a rendező általában engedi, hogy a szereplői improvizáljnak, a rendezői feladata pedig általában abban kimerül, hogy kiválasztja a legjobban sikerülteket.

Nincsen ezzel semmi gond, A 40 éves szűz tíz évvel később is ugyanolyan vicces (eredeti nyelven), de ez végül is az egész életműjére igaz. A Ki nevet a végéntől kezdve a filmjei aztán egyre szomorúbbak lettek, ebben Adam Sandler alakított egy elviselhetetlen komikust, aki megtudja, hogy halálos beteg, a 40 és annyiban pedig egy lassan szétmálló, kétgyerekes házaspár életét mutatta be, amit Paul Rudd és Leslie Mann sem tudtak felhőtlenebbé tenni. A Kész katasztrófa nem ennyire lehangoló, mint az utolsó két filmje, de nem is annyira hahotáztató, mint az előbbi. És ez főleg Amy Schumernek köszönhető.

Kész katasztrófa (Trainwreck)

Index: 7/10

IMDb: 6,7/10

Port.hu: 6,5/10

Metacritic: 75/100

Rottentomatoes: 85%

Schumer standuposként kezdte a komikusi pályáját, aztán a Comedy Central 2013-ban megrendelte tőle az Inside Amy Schumer című sorozatot, amit egy évvel később meg is hosszabbítottak. Ekkor terjedt el igazán a híre a műsornak és a komikusnak is, a szókimondó, szégyentelen, női sztereotípiákkal szembenő és azokat kifigurázó humora sok rajongót és utálót is szerzett magának. Az egyik legjobban sikerült jelenetében 12 férfikomikus vitázik a Tizenkét dühös ember stílusában arról, hogy Amy Schumer elég jó csaj-e, hogy a tévék képernyőjére kerüljön.

Ahogy a videóból is kiderül, Schumer humorának célpontja leggyakrabban saját maga, és ha még nem is tetszik minden poén, akkor is el kell ismerni a képességét, hogy aktuális és jól pörgő témákkal foglalkozik egy még mindig férfiak által uralt iparban. A Kész katasztrófában is olyannak ábrázolja magát, mint akin csak röhögni kéne: egy többé-kevésbé alkoholista csaj, aki apja korai válása miatt nem hisz a monogámiában, úgyhogy nagyjából minden este berúg és minden reggel valaki más mellett ébred. A férfimagazinos újságírói munkájában jó, de nem kiemelkedően jó, a főnöke (egy felismerhetetlenre sminkelt Tilda Swinton, akit azért nem lehet felismerni, mert úgy néz ki, mint egy átlagos földi halandó) felterjesztené egy szerkesztői pozícióra, de előtte bizonyítania kellene. Bizonyítani pedig úgy tudna, ha megírna egy riportot egy kedves, kicsit mulya sportorvosról (Bill Hader). Akivel szintén úgy végződik az első este, mint mindenki mással, de Amy-ben elkezd megváltozni valami, és lehet, hogy mostantól mindig mellette ébredne.

Csak, hogy visszatérjek a bevezetőmhöz: John Cena a világ leghíresebb pankrátora, LeBron James a világ leghíresebb kosarasa, és akkor ők akkor le is vannak tudva. Az előbbi Amy egyik barátját játssza, aki gyanúsan meleg lehet, az utóbbi pedig a sportorvos haverja, aki annak ellenére csóró, hogy a világ egyik legjobban fizetett sportolója. Mindketten nagyon viccesek a filmben.

Mert a Kész katasztrófa nem mindig vicces. Néha nyúlik, mint a rétestészta, de ehhez már hozzászokhatott az, aki kettőnél több Apatow-filmet látott. Néha nem annyira vicces, mint szeretné, a film végén például van egy majdnem-szexjelenet, ami inkább csak bizarr, mint humoros. De a Kész katasztrófában az a legjobb, hogy nem is mindig akar vicces lenni: a legjobb mellékszála Amy családja, pontosabban a férjezett húga (Brie Larson) és a szklerózisos apja (Colin Quinn), és a velük foglalkozó jelenetekben is van humor, de nem az a fajta, amitől az ember fulldokolva visít, hanem az, amitől elhúzza a száját és hümmög egyet. Apatow sem hagyja azt, hogy a főszereplője folyton-folyvást megalázza magát és pofára essen, mint a nemrégi Kémben Melissa McCarthy, de azt meghagyja neki, hogy sorozatosan rossz döntéseket hozzon, amiktől egyáltalán nem lesz szimpatikus figura. De érdekes igen, érdekes embereket meg mindig megéri nézni.

Csak tényleg ne számítson röhögőgörcsre, aki beül a Kész katasztrófára. És lehetőleg eredeti nyelven nézze a MOM Parkban, és ne szinkronosan. Mondanám, hogy feliratosan, de úgy sajnos egy moziban sem játsszák Magyarországon.

Kész katasztrófa - előzetes