Elkészült a Nyugat+Zombik képregény

2017.11.23. 19:46

Hosszú idő után végre elkészült Csepella Olivér régóta várt, Nyugat+Zombik című képregénye. A hírt maga az alkotó – aki a Csaknekedkislány zenekar énekese is egyben – jelentette be a képregény hivatalos Facebook-oldalán.

Kész van ez a hülye képregény! Már a nyomdában vár, holnap ott leszek egész nap. Aztán szépen megírok minden részletet és válaszolok minden kérdésre. Nem rögtön utána, mert rögtön utána lefürdök és alszom 12 órát. Na de rögtön utána!

– írta a posztban Csepella, aki 2014 végén indította iszonyúan sikeres közösségi finanszírozású projektjét: a pénz 232 százalékát gyűjtötte össze, 1102 ember 27 864 dollárt fizetett azért, hogy elkészülhessen a képregény.

Az alkotó kezdetben azt ígérte, hogy a támogatók 2015 karácsonyára már a kezükbe vehetik a kiadványt, ám a munka a tervezettnél sokkal lassabban haladt. Az első fejezet aztán 2016 elején eljutott az adakozókhoz, majd újabb csönd következett, amit Csepella csak idén májusban tört meg egy Facebook-poszttal. Ebben úgy fogalmazott "reteklassan" halad, de azzal nyugtatgatta az adakozókat, hogy minden nap a könyvön dolgozik.

"Először elkezdtem szégyellni magam, hogy még mindig nem készültem el, aztán azért, mert nem írtam semmit, aztán nem írtam semmit, mert szégyelltem magam, és így tovább. Bocsánat, hogy eltűntem, továbbra is minden nap a könyvön dolgozom" – írta Csepella a hét hónappal ezelőtti bejegyzésben, amelyben konkrét megjelenési dátumot nem ígért, de hozzátette, hogy igyekszik minél hamarabb befejezni a munkát. Mostanra sikerült neki.