A Weinstein mellett kiálló Oliver Stone-t is zaklatással vádolják

2017.11.21. 22:11 Módosítva: 2017.11.21. 23:36

Az Amerikai fater és a Csajok című sorozatok producereként ismert Murray Millert és a többek közt A szakasz című filmet is rendező Oliver Stone-t is szexuális zaklatással vádolják, a hétfőn felfüggesztett Charlie Rose-t pedig elbocsátotta a CBS televízió.

A Csajok producere nem aggódik

A BuzzFeed értesülései szerint Millert a legutóbb az Utazókban feltűnt Aurora Perrineau vádolta meg szexuális zaklatással még pénteken, azt azonban a személyiségi jogok védelmére hivatkozva a rendőrség nem közölte, hogy pontosan milyen vádakkal tett feljelentést. A Csajok készítői, Lena Dunham és Jenni Konner először hosszas ismertségükre hivatkozva kiálltak Miller mellett, szombaton azonban – a rengeteg kritika miatt – visszavonták a közleményüket.

Miller ügyvédje szerint Perrineau vádaskodása felháborító és a rendőrséghez is csak azt követően fordult, hogy korábban a producer jogi képviselői elutasították egy korábbi kártérítési követelését. Mint mondta, alig várják, hogy megoszthassák a színésznő állításait cáfoló bizonyítékokat.

Oliver Stone bajban lehet

Oliver Stone esetében egyelőre nem hangzott el ilyen kijelentés, pedig az ő ügyében konkrétabb vádak is hangzottak el, mint Millernél. A The Wrap hétfőn számolt be arról, hogy Melissa Gilbert az 1991-es The Doors című film kapcsán azt állította Andy Cohen rádióműsorában, hogy a meghallgatás során Stone egy külön neki írt, erősen szexuális töltetű jelenetet akart eljátszatni vele.

Gilbert a filmben végül Meg Ryan által játszott Pamela Courson szerepét szerette volna megkapni, a rendező azonban egy olyan jelenetet akart vele eljátszatni, melyben négykézlábra ereszkedve többször is azt kellett volna mondani, hogy "Dugj meg, bébi". A nő azt mondta, hogy erre nem volt hajlandó és végül könnyek közt hagyta el a szobát.

A színésznő szerint egyébként a rendező azért alázta meg így, mert bosszút akart rajta állni, amiért kínos helyzetbe hozta egy klubban. Stone jogi képviselői egyelőre nem szólaltak meg az ügyben.

Charlie Rose távozik

Charlie Rose zaklatási ügyeiről hétfőn már mi is írtunk, de ezzel kapcsolatban is volt fejlemény, méghozzá az, hogy a CBS televízió kedden bejelentette, nem csupán felfüggeszti, hanem ki is rúgja 75 éves korábbi munkatársát.

Emellett az összes hozzá köthető műsor sugárzását is megszakítják, ami azt jelenti, hogy a saját nevét viselő beszélgetős műsornak is vége. A Charlie Rose 1994 óta volt országszerte elérhető Amerikában és az évek alatt az egyik legjobb és legfontosabb televíziós újságíró műsorrá nőtte ki magát.