Alföldi Róbert is rendez a megújuló Átriumban

2017.05.23. 15:49
Szeptembertől a Kultúrbrigád veszi át az Átrium színház vezetését, írja a színház.hu. A korábbi igazgató, Magács László távozik a színházból. A korábban Május 1. moziként ismert Margit körúti épületben több mint öt éve működik a színház.

A 2017/2018-as évad megújulást hoz a színház életében. Profilja hasonló marad az elmúlt években kialakulthoz, azaz az állandó jelleggel itt dolgozó társulatok (Pintér Béla és Társulata, a Lepkegyűjtő Produkció, valamint a Budapesti Operettszínház) továbbra is fontos művészeti és stratégiai partnerek maradnak. Az Átrium elsődleges célja a szórakoztató, de társadalmi szempontból érzékeny, művészi értelemben pedig tartalmas előadásokat bemutatni.

Októberben Alföldi Róbert rendezésében mutatják be Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket című filmjének színpadi adaptációját Hernádi Judit, Bányai Kelemen Barna, Parti Nóra, Bercsényi Péter, Mihályfi Balázs és Szatory Dávid szereplésével. Az 1974-es, világsikerű német filmből készült darab egy német asszony és egy arab bevándorló kapcsolatának történetét meséli el.

Lesz egy másik bemutatójuk is: a Vendetta munkacímű drabot Bodó Viktor írja és rendezi. Neki ez lesz a következő évadban az egyetlen magyarországi munkája, a premierre februárban kerül sor. A darab egy színházi társulat, egy pályázat és a politika viszonyáról szól, a főbb szerepeken Lukáts Andort, Molnár Piroskát, Gyabronka Józsefet és Lázár Katit láthatják majd a nézők. Szintén februárban látható majd George Orwell: 1984 című re­gé­nyé­nek új adaptációja. Ezt a Lepkegyűjtő Produkció készíti Horgas Ádám ren­de­zésével és Bereczki Zoltán főszereplésével.

Továbbra is műsoron maradnak olyan korábban is játszott előadások is, mint például a Parasztopera, a BÁRKIBÁRMIKOR, Az Őrült Nők Ketrece, az Igenis, miniszterelnök úr!, a Vaknyugat, a II. Edward, a Pillanatfelvétel, Molnár Ferenc: Egy, kettő, három című vígjátéka vagy az Operettszínház Nők az idegösszeomlás szélén című musicalje. Műsoron lesz a Sirály, a Duda Éva Társulat és az Operettszínház ko­produkciójaként bemutatott Frida, a Makbett, A Soha Vissza Nem Térő és az Át­rium­klorid is visszatér. 

(via)