Váratlanul előkerült egy Ady-portré Erdélyben

2016.05.28. 13:59
Ez a kép nem az, amit most előkerült, hanem Rippl-Rónai egyik eddig ismert Ady-ról készült rajza
Ez a kép nem az, amit most előkerült, hanem Rippl-Rónai egyik eddig ismert Ady-ról készült rajza

Művészettörténeti különlegesség, hogy előkerült egy soha nem látott festmény Ady Endréről egy erdélyi magángyűjteményben. 

A pasztellportrét Rippl-Rónai József készítette, aki jó barátja volt a költőnek. A magyar szecessziós festészet egyik legkiemelkedőbb alakjának két rajzát lehetett ismerni Ady-ról, a szakértők tudtak a most előkerült festmény létezéséről, de senki sem tudta, hogy hol van. 

A mű tulajdonosa hozzájárult, hogy kiállítsák a képet, amit így augusztus végéig Kaposváron lehet megtekinteni a festőről elnevezett emlékmúzeumban. 

Rippl-Rónai nevéhez tízezer alkotás fűződik, ezek nagy része már megsemmisült, sok képe az Egyesült Államokba került, míg a festményei jelentős részének holléte ismeretlen. 

(Az MTI nyomán)

Rippl-Rónai József: Levél a mennyországba - Ady Endrének

Édes Bandikám!

Úgy szeretnék én is írni tudni, mert érzem, hogy akkor én írnám a legszebbet, hogy az én kedves, legjobb barátom, Bandi, megtudja odafenn, hogy még jobban szeretem, mint ahogy mutattam idelenn.

Soha imponálóbb, mélyebb, mokányabb szívű és lelkű embert Nálad nem ismertem. Soha őszintébbnek, igazabbnak hozzám senkit nem éreztem. Amit mondott a nagy vastagnyelvű szád, azt bizonyította álmos, nagy, fekete szemed még inkább. Tisztelettel kellett Rád tekintenem. Tisztelettel kellett minden szavamat Hozzád intéznem. Éreztem mindig, hogy ritkán szabad tréfálnom úgy, ahogy másokkal szoktam tenni. Egymáshoz való tiszteletünknél csak lelki vonzódásunk, szeretetünk lehetett nagyobb méretű - végtelenebb.

Veled vagyok édes Bandim, él bennem minden szavad, verseid pedig egész valómat betöltik. Ki hitte volna, hogy Te, nagy férfi, erős ember, halhatatlan, ily gyorsan parirozni fogsz a sovány halálnak. Szervusz drága Bandim! Nézz le olykor és láss meg bennünket!

Jóskád

Az írás 1919-ben a Nyugat 4-5. számában jelent meg.

(forrás: Az Országos Széchenyi Könyvtár archívuma)