Flipper Öcsi-emlékkoncert lesz vasárnap

2016.05.28. 09:28

Ötvennégy éves lenne Flipper Öcsi. A nyolc évvel ezelőtt elhunyt népszerű énekesre születésnapján, május 29-én vasárnap a MOM Kulturális Központban koncerttel emlékeznek egykori zenésztársai, barátai – írja az MTI.

Flipper Öcsi (Jeszenszky Béla Tibor) olyan meghatározó együttesek frontembere volt a nyolcvanas években, mint a Hungária, a Dolly Roll és a Step. 2008-ban fiatalon hunyt el - idézték fel a szervezők közleményben. Az előadó gyermekkorától zenélt, dobolt és csellózott. Énekelni Sík Olgától és Domahidy Lászlótól tanult, 1982-ben csatlakozott a Hungária zenekarhoz, két album, köztük az Aréna közreműködője volt. 1983-ban, a Hungária feloszlása után a Dolly Roll tagja lett, és 1987-ig maradt a zenekarral, több lemezükön szerepelt. Később a Step együttessel, majd szólóban koncertezett és készített lemezeket. 1998-ban ismét a Dolly Roll-lal adott koncertet.

575981 257402517729904 908672646 n
Fotó: Facebook

Vasárnap a MOMKultban olyan előadók emlékeznek rá, akik éveken keresztül dolgoztak vele. A koncert házigazdája a Step együttes, amelyben Fehér Attila fog gitározni és énekelni, Popper Péter billentyűs hangszereken játszani és énekelni, Zsoldos Dedy dobolni és vokálozni, Kató Zoltán szaxofonozni és vokálozni, Honyecz Ferenc pedig basszusgitározni.

A fellépők között lesz Marót Viki és Novai Gábor (Hungária, Dolly Roll, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar), Szandi, Bogdán Csaba (Első Emelet), Dobrády Ákos (TNT), Fenyő Miklós (Hungária) és Jáger Gyula (Dolce Vita).

A koncerten a Flipper Öcsihez köthető valamennyi sláger elhangzik, köztük a Bambina, az Ocelot Vénusz (Hungária), a Gina, az Arrivederci Amore, a Kolibri Panzió, a Bossanova Senorita (Dolly Roll), az Üzenet, a Támadás, az Igen!, a Ciao (Step) vagy a Homokot szór a szemembe és a Tedd a szívedre a kezed.