Legalább 30 halott egy amerikai buliban

2016.12.03. 18:00 Módosítva: 2016.12.04. 22:31

Tűz ütött ki egy kétemeletes épületben december 3-án Oaklandben, Kaliforniában. Az első hírek szerint kilenc ember hal meg, de az MTI jelentése szerint most már 33 halott van.

A cikk szerint a tragédia egy lakássá-munkahellyé (live-work space) átalakított raktárépületben volt, ahol éppen egy elektronikus zenei partyt tartottak, amikor felcsaptak a lángok. Az épületben főként művészek éltek.

Az épületben 50 ember tartódott a katasztrófa idején. Az egyik túlélő, Bob Mule megpróbált segíteni a barátjának, de túl sok volt a füst és túlságosan nagy volt a forróság, így muszáj volt elhagynia az épületet. Ezután látta, hogy valaki segítséget kér az egyik második emeleti ablakból, de mire keríthetett volna egy létrát, már ki is ugrott. 

A party Facebook-oldalán cikkünk élesítésekor épp eltűnteket és túlélőket kerestek.

A mostani volt Oakland történetének egyik leghalálosabb tűzesete. A lángok megfékezéséhez 55 tűzoltó kellett, akik szerint nem szólalt meg a füstriasztó és automata tűzoltó-rendszer sem volt az épületben. Azt sem tudni, hogy balesetről vagy szándékos gyújtogatásról van-e szó, a nyomozók ugyanis csak később fognak a helyszínre érkezni. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport