Két robbantás Bagdadban: 125 halott

2016.07.03. 08:29

Két pokolgépes merényletet követtek el Bagdadban vasárnap hajnalban. Az MTI először az al-Szumaríja nevű helyi tévéadóra, annak rendőrségi forrásaira hivatkozva korábban 23 halottról és 61 sebesültről írt. A legfrissebb hírek szerint azonban már legalább 125-re teszik a halálos áldozatok számát, és a sebesültek ennél még sokkal többen vannak.

A nagyobb pusztítással járó öngyilkos robbantás helyszíne egy zsúfolt bevásárlóutca volt a Karrada negyedben, a felrobbanó kocsi egy étterem mellett volt. A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam jelentkezett.

Az iraki miniszterelnököt, Haider al-Abádit dühös tömegek várták, amikor megérkezett vasárnap a pusztulás helyszínére, írja a BBC.

Azért is lehetett ilyen sok halálos áldozat, mert - ahogy az MTI megjegyzi - a muzulmán böjti hónap még nem ért véget, ilyenkor, amikor a hívők csak éjszaka étkezhetnek, az irakiak szeretnek vendéglátóhelyekre járni.

A másik robbanás az észak-bagdadi as-Saab síita negyed egyik piacán történt, itt öten haltak meg.
   

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport