Luxusbringatúrára a külföldiek is idehozzák a pénzt

A bringatúra sokaknak szép kényelmes tempójú tekerést jelent cuccokkal jól megpakolt kerékpárokkal, de van egy olyan réteg, aki az országúti versenyzőkhöz hasonlóan nagyobb sebességgel, kisebb bolyban haladva falja a kilométereket. A pihenőkben pedig a luxust akarja kiélvezni. A külföldi cikloturisták (nevezzük így őket) még nem nagyon fedezték fel Magyarországot, de ez változhat. Június végén külföldi szakújságírókból álló csapat bringázott nyolc napot a Dunántúlon. A tesztként is működő túra vezetőjével, Takács Tamással beszélgettünk a tapasztalatokról. A közlekedési kultúránkról és az utainkról mi is másképpen gondolkodhatunk eztán.

A RideHard túráján résztvevő újságírói csapatot Szentendrén fagyizás közben csíptem el, majd velük együtt tekertem Budapestig, ahol befejezték nyolcnapos menetüket. Hamar kiderül, hogy nekik a túratempó 30-35 km/h-s sebességet jelent, amihez azért már kell állóképesség és jó néhány kerékpáron eltöltött év. Úgy haladunk, mintha mi lennénk a szökevénycsoport a főmezőny előtt egy versenyen.

Ha külföldi túrabringásokra gondolok, nekem csak a hosszú sorokban a Duna-parton kerekező német vagy holland nyugdíjas csoportok jutnak az eszembe, de talán más rétegekből is tekernek itt. „Nem tudjuk, hogy kik és mennyien járnak ide külföldről. Ennek a túrának is az volt a célja, hogy kiderüljön, milyen lehetőségek vannak A kerékpárosok között is nagyon különböző csoportok vannak, ezért ezt a study tourt a Magyar Turisztikai Ügynökség is támogatta az aktív sportturizmus fellendítése jegyében.  Sokan csak elmennek pár napra tekerni, már csomó helyen lehet bringát bérelni, ami családoknak is ideális. De létezik kimondott sportcikloturista réteg is. Nekik az az életük, hogy évente többször is elmennek hosszabb túrákra Svájcba, Ausztriába, Németországba vagy Olaszországba, ahol, ha nagyon szakmai nyelven beszélünk, szolgáltatást vásárolnak" – mondta Takács. 

A szolgáltatás néhány szóban összefoglalva: csomagszállítás tekerés közben, szuper szállás és kaja, frissítés, érdekes helyek, és valamennyire azért fárasztó útvonalak. Szóval minden olyat elvárnak, amit megkap egy profi bringás is, csak nem feltétlenül döglesztik ki magukat mindennap.

Magyarországot persze nemcsak szervezett túrákon lehet felfedezni, de az itt bringázó újságírók is azt mondták, magukban esélyük sem lett volna megismerni azokat a rejtett szépségeket, amelyeket a túravezetők mutattak meg nekik. 

Takács szerint a legnagyobb probléma az, hogy itthon nincs olyan bringás adatbázis, ami összegyűjtené az útvonalakat, a kerékpározható utakat, célpontokat, kerékpáros barát szállásokat és éttermeket, nemhogy idegen nyelven, de magyarul sem létezik ilyen gyűjtés, ami a belföldi bringásturizmus fejlődésének is az egyik gátja. Ilyen körülmények között az egyénileg is nehezebb túrákat tervezni. Ő több évtizedes bringás tapasztalatára és kerékpáros barátainak információra alapozva állította össze a Dunántúlt, Zalakarostól, Hévízen, Sümegen és Tatán át Visegrádig feltérképező útvonalát.

„A táv körülbelül 600 kilométer volt, de akadt, aki pihenőt tartott, amikor két napot töltöttünk egy szálláson, de az ausztrál srác például ráhúzott plusz két kört a Visegrádi fellegvárnál. Ez is nagyon fontos egy ilyen túrán, hogy mindig legyenek alternatívák, ne érezzék úgy a bringások, hogy egy kötelező programot követnek, mert több mint egy héten át az már nem kikapcsolódás, hanem fárasztó is lehet” – teszi hozzá a túraszervező.

A legtöbb biciklis a kihívásokat keresi, amit a hegyei ellenére is meglehetősen lapos Magyarországon nem annyira könnyű megtalálni. Az exversenyző francia újságíró is azt mondta, aki sok emelkedőt akar menni, az Mallorcára megy, ott mászhat napestig, de azért nálunk is lehet izgalmas a tekerés. „Érdekes boraitok vannak, olyan ízekkel, amilyeneket Olaszországban vagy Franciaországban nem lehet találkozni."

Takács is azt látja, hogy az Alpokkal és a Dolomitokkal nem lehet versenyezni, ha fizikai részét nézzük a bringázásnak, de teljesítményfaktort 50-100 kilométeres napokkal nálunk is lehet és kell biztosítani. „Olyan, mintha egy körversenyt teljesítenénk, napról napra bringára szállunk, ennek a teljesítése egy bakancslistán is szerepelhet. De körítésben tudunk nagyot, gasztronómiánkat, a fürdő- és borkultúránkat ügyesen hozzá lehet csepegtetni a túrához. A túránk neve is erre utal, 8 nap alatt a fürdők és borok földjén. A termálfürdőt egy sportolónak regenerációként lehet tálalni, ahogy a táplálkozás is nagyon fontos nekik. Nagyon ügyesen kell egyensúlyozni, hogy a túrázót ne fárassza le a napi bringázás teljesen, hogy maradjon éhsége és igénye a kulturális programokra."

A bringások kemény emberek, sok viszontagságot elviselnek, de azért nem nomád táborra vágynak. „A luxuskategóriát kell megcélozni, nem egy edzőtáborba jönnek. A nyaralásukat kötik össze a sportolással, és nagy igényeik vannak. Ahol rossz volt a kávé, azt megjegyzik. Szívesen fizetnek, de minőséget is várnak el érte. Arra is figyelni kell, hogy ők valahol sportolók, nem mindegy, hogy mit esznek, ha megállunk tekerés közben. Menet közben borozgatni sem ülhetünk le, de ahogy például Dunaszentmiklóson kaptak egy irsai levest, máris egy különleges borkóstolón érezhetik magukat."

Az irsai levest kivétel nélkül mindegyik vendégbringás az egyik csúcspontként említette, ahogy azt a kicsit eldugott zalai borospincét is, ahonnan remek kilátást nyílt a Kis-Balatonra.

Takács úgy látja, hogy a legfelső kategória azért is kell, mert ebben a szegmensben lehet haszonnal számolni. Az egyhetes túra nem olcsó, 2-3 ezer euró között van az ára, ezért nem is számol belföldi kereslettel, akinek ennyi pénze van itthon, az inkább megy az Alpokba tekerni. 

A túra résztvevői meglepetésemre elégedettek voltak a magyar utak minőségével, (ők szinte kivétel nélkül országúton mennek a nagyobb tempó miatt, nem kerékpárúton) mindannyian mentek rosszabbon is, és az egy hetük alatt is csak egy igazán agresszív autóssal találkoztak, de azzal meg bárhol lehet számolni. „Tipikus magyar pesszimizmus, hogy el vagyunk foglalva a rossz utakkal, csak hozzáállás kérdése, mit tartunk használhatónak. Toscanában és a Kanári-szigeteken is bőven vannak rossz utak, mégis sokan kerékpároznak azokon" – mondta Takács.

A túra főszervezője azért találkozott néhány problémával. „Sok szálláson nem elég rugalmasak, nehezen értik meg, hogy a kerékpárosok az olykor millió forintos gépükkel egy szobában akarnak aludni, nem hagyják a bringákat felvinni. Amúgy is a jó szállásokban van a szűk keresztmetszet, egyszerűen nincs elég nívós hely, akik tökéletesen felkészültek a cikloturistákra. Mallorcán és a Kanári-szigeteken, de újabban Dél-Spanyolországban is ez már egy önálló irányzat, aminek köszönhetően utó- és előszezonban is özönlenek a kerékpáros vendégek a szállodákba." Azt is megtapasztalta, hogy a jogi környezet és az adminisztráció sem teszi egyszerűvé, hogy valaki bringástúrákat vezessen itthon, egy csomó engedély és képzettség elvárt hozzá, pedig a piac kinyitásához sok túraszervező kellene, akik elsősorban bringások és másodsorban utazásszervezők.  

„A legfontosabb tanulság, hogy komoly értékeink vannak. El kell hinnünk, hogy valami igazán különlegeset tudunk. Ezek az újságírók a fél világot bejárták, ahol lehet érdemben bringázni. Ők mondták, kevés hasonló hely van, mint nálunk, ahol délelőtt felmászhatsz a visegrádi várba, délután pedig forgalom elől elzárt erdőgazdasági utakon tekerhetsz, a Pilismarót és Kétbükkfa-nyereg között résztől teljesen elaléltak."

Borítókép: Vanik Zoltán. Kövesd a Kerékagyat a Facebookon!