Az EU nem hiszi el a számainkat

2016.10.21. 16:27

Kiadta az EU a tagállamok tavalyi hiány- és GDP-adatait, amiben önmagában is vannak izgalmas részletek, de nekünk most sokkal érdekesebb, amikre a kiemelt fenntartásoknál figyelmeztetnek.

kep
Fotó: Eurostat Press Office

Eszerint egyrészt gyanús nekik, hogy az Eximbank működését is bele kéne számolnunk a költségvetési hiányba. Erről eddig is lehetett tudni, itt az a fő állítás, hogy bár az Eximbank elvileg az exportáló-importáló vállalatokat lenne hivatott okosan segíteni, erős gyanú merül fel, hogy állami kereskedelmi bankként kezdett el hitelezni mindenféle érdekes dolgot.  

Például a kormány barátainak mindenféle vállalkozását. Csak párat említve:

Az Eximbank vezetője egyébként Rogán régi "jobbkeze", Puskás András, aki Rogán alatt alpolgármester volt az V. kerületben. Nem tűnik kizártnak, hogy bank teljes működésének meghatározó része áll a kormánypárttal kapcsolatban lévő szereplők pénzeléséből.

Ha az Eximbankot is államháztartáson belülinek kell elszámolni, az komolyan megdobhatja a hiányt és az államadósságot is. Egyébként az Eurostat megteheti simán azt is, hogy mi hiába nem szeretnénk, egyszerűen beveszi magyar adatoknál az Eximbank működését az államháztartáshoz, és kész.

Az MNB-t is vizsgálják már

A másik kiemelt probléma az MNB. Itt nem csak az a komoly gyanú merült fel bennük, hogy mintha Matolcsyék nem lennének túl függetlenek Orbánéktól, de egyenesen kormányzati utasításra hajthatnak végre egyes húzásokat.

Nem lenne meglepő, ha itt döntően a Matolcsy-birodalomra, azaz az MNB-alapítványok működésére gondolnának, akik saját egyetemet vagy doktori iskolát csinálnak épp a műkincsvásárlásaik vagy épp az ingatlanbizniszeik mellett.  Érdemes lehet kiemelni, hogy itt most nem arról van szó, amikor a saját adataikat próbálják eltitkolni, aztán pedig hamisítani, hanem az alapvető működésükről. 

Matolcsyékat az EKB is leszúrta már, nekik az nem tetszik, hogy a tőzsde államosítása illetve az alapítványok nagy államkötvényvásárlása a tiltott monetáris finanszírozás gyanúját keltik fel. Az EKB elnökétől lehet tudni, hogy jelenleg is vizsgálják az MNB-t ezek miatt.

Az alapítványok ezzel párhuzamosan pénteken bejelentették, hogy erős ütemben próbálnak már szabadulni az állampapírjaiktól, csak idén 56 milliárdnyit tettek már pénzzé. Ki is mondják, hogy az EKB szigora elől menekülnének mindezzel, csak modorosabban: "A Pallas Athéné Alapítványok megvizsgálva az Európai Központi Bank észrevételeit aktívan léptek az állampapír-portfoliójuk leépítése érdekében."