Tavaly is több száz egészségügyi dolgozó vándorolt ki

2017.07.21. 07:30 Módosítva: 2017.07.21. 07:32

Tavaly 631-en igényeltek a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványt – derül ki az Állami Egészségügyi Ellátóközpont (ÁEEK) friss adataiból, amelyeket a Magyar nemzet kért ki. Ez a korábbi évekhez képest javulást jelent, 2015-ben ezt 707-en, 2014-ben pedig 980-an tették ugyanezt, de a kieső több száz szakdolgozó így is súlyos problémákat okoz a hazai ellátásban. Sok kórházban ugyanis már nagyobb gond a nővér-, mint az orvoshiány.

A számokból látszik, hogy nem csak a frissen végzett fiatalok határozzák el, hogy külföldön próbálnak szerencsét: 2016-ban például a 35–49 évesek közül 311-en kérték a szükséges dokumentumot. Ez egyébként nem feltétlen jelenti, hogy már mind el is mentek, de a szándék meglétét mindenesetre jelzi. 

A munkaerőhiányon nem segít, hogy azoknak a nyugdíjaskorú ápolóknak is megnehezítik a dolgát, akik még folytatnák a munkát, egy kormányhatározat miatt ugyanis a nyugdíjkorhatárt elért közalkalmazottaknak választaniuk kell a nyugdíj és a munka között. A szerencsések, akik mentességet kapnak a határozat alól, dolgozhatnak, és bár átmenetileg nem folyósítják nekik a nyugdíjat, a jövedelemkiesés ellentételezésére kompenzációt kapnak a központi költségvetésből. De a Magyar Nemzet szerint vannak viszont olyanok is, akiknek továbbfoglalkoztatási kérelmét elutasították, pedig az ágazatban óriási a szakemberhiány.

Az alapellátás sincs könnyű helyzetben, a számok alapján úgy tűnik, hogy a fogorvosok közül is sokan mennek más országba dolgozni. Tavaly az ÁEEK szerint 162 magyar és 96 külföldi állampolgárságú fogorvos kérte a hatósági bizonyítványt. A trendet nézve egyébként ez is enyhe csökkenést jelent, 2015-ben ugyanis még 176-an igényelték. 

Hermann Péter, a Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozatának elnöke a lapnak elmondta, az országban körülbelül háromszáz, tartósan betöltetlen fogorvosi körzet van. A kamara prilisban nyílt levelet írt Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárhoz az alapellátásban dolgozó fogorvosok finanszírozási problémái miatt. Több százan írták alá a levelet, de az államtitkárság nem tett érdemi lépéseket az ügyben, így továbbra is a levegőben lóg egy fogorvossztrájk.