Görögország még több pénzt kaphat az IMF-től

2017.07.21. 06:56
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa elviekben 1,6 milliárd eurós (1,8 milliárd dolláros) készenléti hitelt hagyott jóvá csütörtökön a pénzügyi Görögországnak, csatlakozva az európai intézmények által nyújtott támogatásokhoz.

Az MTI szerint Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója júniusban azt mondta, hogy a szervezet nem nyitja meg pénzügyi alapjait addig, amíg Görögország európai hitelezői kötelezettséget nem vállalnak arra a támogatásra, amely szükséges az ország adósságszolgálatának fenntartásához.

Az eurócsoport pénzügyminiszterei és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) júniusban megállapodtak a görög adósságkezelő csomag következő részletéről, amely lehetővé teszi további 8,5 milliárd euró folyósítását Görögországnak. A megállapodás azzal a feltétellel jött létre, hogy a görög parlament módosítja a nyugdíjakkal, a privatizációval és a nemfizető hitelekkel kapcsolatos, nemrégiben elfogadott törvényeket.

Az IMF csütörtöki közlése szerint az igazgatótanács újabb döntésére lesz majd szükség ahhoz, hogy a szervezet programja teljes mértékben hatályba lépjen.

Lagarde közleményében hangsúlyozta: a program lélegzetvételnyi időt ad ahhoz, hogy mozgósítsák a támogatást a mélyebb strukturális reformokhoz, amire Görögországnak szüksége van az euróövezeten belül.