Mi a kiút a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéből?

2017.01.19. 07:05

Már negyed óra is eltelt, de még nem hangzott el a strukturális reformok kifejezés. Pedig Csaba László beszél, a terem csordultig értelmiséggel, a téma pedig a kiút, azon belül is, hogy mi lenne az. Mármint a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéből, abban az egyben ugyanis konszenzus látszik, hogy kellene.

Lenne igény a kiútra

A közönség soraiban egykori miniszter, volt köztársasági elnök, politikusok jobbról és balról, közgazdászok, jogászok, pótszékeket behozva, ajtóban lógva fürtökben. Hogy ugye mi is lenne a kiút, ezért jöttek ide, szerda este a Horánszky utcai jezsuiták nagytermébe, ahová az Eötvös József Csoport hirdetett ilyen címen előadást.

Ahogy azt az este felvezetőjében a rendezvényt moderáló egyik alapító, Jakab András elmondta, a csoportot két évvel ezelőtt nagyrészt

az a frusztráció hívta életre, amit az intellektuális és értékelvű közbeszéd hiánya okozott.

Egy olyan közösséget szerettek volna teremteni, ahol közéleti kérdéseket lehet színvonalasan és őszintén megvitatni. A csoport alapítói nagyrészt a rendszerváltó generáció holdudvarából jövő, de a 2010 utáni Fidesztől elfordult egyetemi emberek: Bod Péter Ákos, Tölgyessy Péter, Chikán Attila, Mellár Tamás, Sólyom László, Jóri András, Kádár Béla, Urbán László.

És Csaba László, közgazdász, MTA-tag, egyetemi tanár, akinek előadásával a szerdai rendezvény is kezdődött. És aki eddigre végre kimondja: "szerkezeti reformok". Merthogy az kellene az országnak. Meg oktatás, sokkal jobb, mint ami most van, innen indul minden, ez mindennek az alapja.

Miből lesz itt növekedés?

Szerinte kicsi az esély, hogy meglesz jövőre a kormány által várt nagy növekedés, rengeteg a kockázat, az USA-ban mennek fel a kamatok, a régiónkból el a pénz, a nagyra nőtt buborékok kipukkadnak, Trump ki tudja mire készül. Közben Európában menekültválság, populizmus, alacsony növekedés, orosz-ukrán-konfliktus, lassuló feltörekvő piacok, bizonytalan olajár, uniós pénzekre sem lehet végtelenségig számítani.

Szóval marad az, hogy kezdünk magunkkal valamit.

Oktatással például. Egyre kevesebbet költünk rá, sokkal többet kellene, meg kutatás-fejlesztésre, amire ugyan most többet költünk, de még mindig nem eleget. Békén kellene hagyni az egyetemeket, általános iskolákra, óvodákra sokkal jobban odafigyelni, már most elképesztő lemaradásban vagyunk, és a helyzet csak egyre rosszabb lesz, ha nem lépünk. És ami kellene még: stratégia. Olyan, amiben közösen megegyezünk, és utána végre is hajtunk, függetlenül attól, hogy épp ki van kormányon.

Csaba László öt, tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt is megtarthatta volna szinte szó szerint előadásának a kiútra vonatkozó részét - talán meg is tartotta - akkor sem lett volna kevésbé aktuális. Minden amit mond, túlságosan ismerős.

Ez viszont nem az ő hibája. Hanem hogy csakugyan nem haladunk igazából semerre. De ezt már nem ő, hanem az utána következő Mellár Tamás fejti ki.

Zsellérek és urak

Mellár Tamás, egyetemi tanár, a KSH volt elnöke sokakhoz hasonlóan reménykedett abban, hogy a Fidesz 2010-es hatalomra kerülése elhozza azt, amire olyan régóta várt már ez az ország, helyette viszont csak

Ady Komp-országát látjuk, amely most épp megindult Kelet felé újra.

Mellár szerint az elmúlt 150 év gazdaságtörténete félig sikerült modernizációs kísérletek sorozata, ahol visszatérően szemben állt egy gyakran "idegen elemekből" álló, "kívülről modernizáló" urbánus polgárság és egy kereszténynek, nemzetinek mondott rendi társadalom, zsellérséggel, urakkal. És lényegében ez a duális berendezkedés megmaradt a rendszerváltás után is.

A 2010-es kétharmad egy eredményhirdetés volt a versenyképességet külföldi tőkéből javítani igyekvő, de közben valójában a társadalom jelentős részét kihagyó, monopol pozíciókat fenntartó és kialakító "szociálliberális modellről".

A Fidesz viszont ahelyett, hogy megpróbált volna kilépni az eddigi keretből, és beindított volna egy valódi modernizációt, nem csinált mást, mint ismételve a történelmet, átbillent a másik modell irányába, kezd visszaépülni egy "rendies" társadalom saját burzsoáziával, a társadalom nagy részét továbbra is kizárva.

Mindezt pedig egy nemzeti csomagolásban próbálja meg eladni, közben mutogatva visszafelé, hogy ki mit rontott el előtte. A 2010 utáni időszakot így nem lehet sikeresnek mondani,

nem a megoldás felé tettünk lépéseket.

Hogy mi lenne a kiút? Mellár konkrét ötleteket is bedob. Első körben pédául biztosan helyre kellene állítani a demokratikus intézményeket, biztosítani az ÁSZ, MNB és a hasonló szervezetek függetlenségét. Ahogyan vissza kell állítani a progresszív szja-t is, a Fidesz egykulcsos adója ugyanis rendkívül igazságtalan.

És Mellár Tamás vagyonadót is kivetne egy bizonyos limit fölött, hogy a társadalmi igazságérzet javuljon, bírósági úton szerinte úgysem várható, hogy az összeharácsolt vagyonokat vissza lehet szerezni. Persze ezek mellé kell oktatás- és kutatás-fejlesztés, kkv-k támogatása. Erőltetett iparosítás helyett pedig odafigyelni az új technológiákra és üzleti megoldásokra, amelyek hamarosan felforgatják majd az egész gazdaságot.

Magunknak csináltuk

Ahhoz, hogy változás legyen, ki kell állni, szerepet kell vállalni, kitörni az apátiából, hozzászólni, felszólalni. El kell hinni, hogy változtathatunk rajta, a rendszerváltás mutatja a legjobban, mennyire váratlanul és gyorsan ki tud alakulni valami, pedig akkoriban még reménytelenebbnek tűnhetett a helyzet.

Most ráadásul nincs orosz elnyomás, ezúttal mi csináltuk ezt az egészet magunknak, nekünk is kell kijönnünk ebből

- mondja ki az este tételmondatát Mellár. Amivel szemlátomást mindenki egyetért a teremben – a közönség létszámából és a morajból úgy tűnik, a változás igénye jelen van. Csak mintha friss ötletből lenne kevesebb.

Valami mást

Az előadások után felszólaló egyik fiatal több közgazdasági vitát látna a média fősodrában, szerinte ez kell a változáshoz. Másikuk "szexibb" döntéshozást, Uber-barátabb kormányt és okos adórendszert várna. Egy harmadik felszólaló megkérdezi magától, majd megválaszolja, hogy fenntartható-e a magyar növekedés. Hozzászól az Antall-kormány egykori minisztere, Jeszenszky Géza is, aki csak annyit tenne hozzá Mellár előadásához, hogy azért az Antall-kormányra nem igaz, amit mondott, de ezt az apró korrekciót nyilván Mellár is elfogadja.

Végül egy magát közgazdásznak valló hölgy felveti, hogy most összeadná "az almát a körtével", majd valóban: sebtében összeadja az áfakulcsot az szja-kulccsal, ami így együtt már egy nagyon magas kulcs, mégis miről beszélünk ilyen közterhek mellett, bár tudja, hogy almát körtével. Nekem meg eszembe jut, hogy ha most váratlanul nekem kellene mondanom valamit a kiútról, akkor tuti én is inkább az oktatást mondanám. Meg persze a szerkezeti reformot.

Az előadássorozat folytatódik, a következő alkalommal egy árnyalattal könnyebb témát vesznek elő: kell-e nekünk olimpia?