Ukránoknak játszottak át cégeket egy nyíregyházi cégtemetős ügyben

2016.10.24. 12:58

Közokirat-hamisítás bűntettével vádolja az ügyész azt a nyíregyházi ügyvédet és társait, akik a vádirat szerint összesen 19 cég eltüntetésében vettek részt. Az ügyvéd és társai ellen a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség 2016 márciusában már vádat emelt 49 cég ukrán állampolgároknak való színlelt átjátszása miatt, ami a 2013 előtti időszakot érintette – derül ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főügyészség közleményéből.

A mostani vádirat a 2013–2014-ben elkövetett bűncselekményekről szól, de a módszer ugyanaz volt. A vádirat szerint az ügyvédnél jelentkeztek azok a magyar cégtulajdonosok, akik szerettek volna megszabadulni a cégektől úgy, hogy a cégek vagyonát, könyvelési iratait ténylegesen nem adták át az új ukrán tulajdonosoknak, akik nem is akarták megvenni és működtetni ezeket a cégeket.

Az ügyletért és az okiratok elkészítéséért az eladók az ügyvédnek fizettek, a pénzből pedig a társainak és az ukrán vevőknek is jutott. Az ügyvéd egyik társának a feladata az volt, hogy felkutasson olyan ukránokat, akik hajlandók a nevükre venni cégeket, illetve olyan is előfordult, hogy átmenetileg – amíg nem találtak megfelelő külföldit – ő maga lett az ügyvezető. Egy másik vádlott pedig az ügyvéd kérésére megengedte, hogy az ukránokhoz került cégek székhelye az ő lakásában legyen, noha ott ténylegesen soha nem működtek ezek a vállalkozások. Emiatt most fals adatok vannak a cégnyilvántartásban.

A korábbi ügy miatt jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő ügyvédet és két társát több rendbeli közokirat-hamisítás bűntettével vádolja az ügyész, és velük szemben börtönbüntetés, közügyektől eltiltás, valamint foglalkozástól eltiltás kiszabását javasolta. Börtönbüntetés az indítvány egy többszörösen büntetett magyar eladóval szemben is, míg két ukrán vevőre enyhébb intézkedést kért az ügyész.