Csúcsra ért az idei albérletszezon

2016.08.24. 07:43 Módosítva: 2016.08.24. 07:46

A napokban derül ki, hogy a főiskolások és egyetemisták közül kinek jutott kollégiumi hely, és kinek nem. Augusztusban a többi hónap átlagához képest 25 százalékkal nőtt a kereslet, szemben a tavaly augusztusban mért 20 százalékkal – írja a Világgazdaság az Ingatlan.com felmérése alapján.

A fővárosban és a megyeszékhelyeken a kiadó lakások gyorsan bérlőre találnak. A panellakások átlagosan átlag nyolc nap alatt kelnek el, a téglalakásoknál pedig 11 nap kell a bérlő érkezéséhez, de a legjobb lakásokat akár néhány óra alatt kiadják a tulajdonosok.

Az idén folytatódott az árnövekedés, az első fél évben országosan 5–20 százalékkal drágultak az albérletek

az Otthon Centrum (OC) elemzése szerint. De Budapest külső és olcsóbb pesti kerületeiben, továbbá Miskolcon és Sopronban akár 30-40 százalékos áremelkedés regisztráltak. Az első fél évben az OC által bérbe adott lakások zöme országosan a 30–60 négyzetméteres kategóriába esett, havi bérleti díjuk pedig 50 és 200 ezer forint között mozgott, nagyon széles skálán szóródva. Az elmúlt öt évben a főváros több kerületében is több mint a duplájára emelkedett a havi átlagos bérleti díj.

„Nem csak a kereslet növekedett jelentős mértékben, hanem a kínálat is, hiszen a magánszemélyek január elejétől július végéig 61 százalékkal több lakást adtak ki az ingatlanközvetítő portálon, mint egy évvel korábban” – mondta a lapnak Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, aki szerint az elmúlt két évben különösen felpörgő piacon a tanévkezdés után is élénk a kereslet Budapesten és a nagyobb városokban, főként ott, ahol munkaerőhiány van.

A KSH adatai a lakásbérlés terjedését mutatják: az összes költözés 28 százalékát kitevő magánlakásbérlés 2005 és 2015 között a második leggyakoribb lakásszerzési megoldássá vált (korábban ez az arány csupán 10,8 százalék volt). Ebben szerepet játszik a mobilitási hajlandóság növekedése, 2005 és 2015 között a költözők körében a munkahely és az oktatás miatti lakhelyváltás aránya 14 százalékra, több mint a duplájára emelkedett a 2000-es évek elejéhez képest, és a trend egyre tovább erősödik. A budapesti albérletpiacra az egyre népszerűbb rövid távú bérbeadás is hatással van, az Airbnb-n árfeljhajtó hatását a belső, turisztikai negyedekben érezni.