Elfuserált háttérhatalomnak csorgatta az MNB-alapítvány a közpénzt

lovagok
2016.07.21. 08:00 Módosítva: 2017.11.14. 13:20
  • A John Henry Newman Oktatási Központtal és a sümegi népfőiskola sztorijával az MNB-alapítványok támogatásainak napvilágra kerülésekor kezdtünk foglalkozni
  • Ekkor még úgy tűnt, ez is csak egy a sok, nehezen megindokolható dolog közül, amit az alapítványok közpénzből támogattak
  • Azóta viszont újabb fordulatot vett az ügy: erős a gyanú, hogy a jegybanki juttatást nem egyszerűen hülyeségekre költötték, hanem jelentős részét egész konkrétan ellopták
  • A jövőegyetemet megálmodó egyesület egy része megszabadulna a felelősöktől, ezért feljelentést tett, a másik fele viszont koholt vádakat emleget és visszatáncolna.
  • Azóta az is kiderült: a sáros céget a nézetkülönbségek ellenére felszámolják. 
  • Közben olyan figurák mozgatják a szálakat, akikről alig hisszük el, hogy felbukkanhatnak a magyar felsőoktatás vagy a jegybanki pénzek környékén: többek között egy évtizedes svindlis múltú áldoktor és egy ókori egyiptomi mitológiával operáló üzleti kisegyház feje.
  • A sümegi történetet keresztül bepillantást nyerhetünk a kis magyar háttérhatalom szövevényes világába, ahol politikusok és celebek talárban parádéznak kamulovagokként, és prímán megférnek a szélsőjobbosok a szocialistákkal, a simlis alakok pedig a rend őreivel.

Lenyúlhatta az alapítványi támogatást a vezetés

A sümegi főiskolát, pontosabban annak üzemeltetőjét érintő vihar a biliben július elején tört ki, amikor a Kárpát-medencei Jövőegyetemért Egyesület egy képviselője közleményt adott ki. Eszerint leellenőrizték, hogyan intézik az ügyeket az egyesület tulajdonában álló – és a majdani iskolát üzemeltető – John Henry Newman Oktatási Központ Nonprofit Kft.-nél, és csúnya dolgokra bukkantak.

Az egyik probléma állítólag a tízmilliós MNB-s alapítványi támogatásokat kapó főiskola megálmodójának, Kertész-Bakos Ferencnek a végzettségét boncolgató cikkek miatti bizalomvesztés volt. Mint írták, “az önmagát professzornak nevező személy semmilyen végzettséget igazoló dokumentumot nem tudott vagy nem akart átadni a tulajdonos képviselőinek”.

Ezen felül gyanús pénzmozgásokra is figyelmesek lettek, így lecserélték a cég vezetőjét. Az új ügyvezetővel az élen könyvvizsgálói és jogászi szakvéleményt kértek a korábbi működésről, ezek pedig olyasmiket tártak fel, hogy végül jobbnak látták feljelentést tenni.

Kertész-Bakos doktorrá avatása a PDSU-n
Kertész-Bakos doktorrá avatása a PDSU-n
Fotó: prodeosu.net

Gyanújuk szerint június végéig a cégvezetőként működő korábbi pálos rendi szerzetes, Fülep Dániel társkártyát és hozzáférést biztosított a kft. bankszámlájához a társaságban hivatalosan nem alkalmazott, bár az iskola létrehozásában fontos szerepet játszó Kertész-Bakosnak. A feljelentésben az áll, Kertész ezek után magáncélra használta a Magyar Nemzeti Bank alapítványaitól érkező projektpénzek nagyjából 30 százalékát, sikkasztással gyanúsítják.

Hirtelen kihátrált a tulajdonos a feljelentésből

A sikkasztás gyanújáról szóló cikk megjelenésének másnapján újabb közleményt kaptunk a Kárpát-medencei Jövőegyetemért Egyesülettől. A levelet a szervezet elnöke, Vass Mária írta alá, aki egyúttal leszögezte: az előző napi feljelentés egyesületük egy tagjának, Pétervári Zsoltnak a magánakciója volt. Vass állítja, a John Henry Newman Oktatási Központ Kft.-t tulajdonló egyesületben nem született döntés sem a bűnügy bejelentéséről, sem ennek külső kommunikációjáról, sőt: szerinte nem is történt bűncselekmény, legalábbis “az általa átvizsgált dokumentumok ezt nem támasztják alá”.

Ezzel kapcsolatban megoszlanak a vélemények, időközben ugyanis megszereztük az új vezetés által felkért könyvvizsgáló írásba adott véleményét, amelyben az áll: jogtalanul vásároltak, használtak és tankoltak a cég pénzén két autót, és a kft. nevében Kertész-Bakos jogosultság nélkül kötött szerződéseket és vásárolt indokolatlannak látszó tételeket szintén a társaság kontójára. A dokumentum szerint a könyvelést trehányul vezették, hiányoznak belőle a vállalkozói- és munkaszerződések. A könyvvizsgáló ezek megállapítása után leírja, hogy Kertész-Bakos szerepét tisztázni kell büntetőjogi szempontból.

Megszereztük a John Newman Kft. bankszámlakivonatait is, amelyek önmagukban nem bizonyítanak semmit, de az azért látszik belőlük, hogy sok a furcsa tétel. A számláról, amelyre az MNB-alapítványok pénze is érkezett, többször vettek le nagy összegű készpénzt, de akadnak itt wellness-hotelszámlák, számtalan tankolás, auchanos és IKEA-s nagybevásárlások is. Szintén a feljelentés megalapozottságára utal, hogy a rendőrség nem utasította el: jelenleg a Veszprém megyei kapitányság gazdaságvédelmi osztálya folytat nyomozást Fülep és Kertész-Bakos feltételezett lopásának ügyében.

Fülep Dániel június végi, a céginformációs rendszerben is rögzített eltávolítását egyébként nem tagadta sem Vass Mária, sem maga Fülep, akit telefonon értünk el. Ennek okáról viszont már senki nem akart nyilatkozni, a volt ügyvezető csak annyit közölt általánosságban, “sok oka lehet egy cégen belüli személycserének”. Vass Mária mindenesetre a sikkasztás gyanújáról szóló cikkünk után az egyesület nevében azonnal kirúgta a Fülep helyére kinevezett és korábban állítólag az előző vezetés ügyeinek kibogozására felkért új ügyvezetőt is.

Fülep Dániel az iskola vezetőjeként a köztévében
Fülep Dániel az iskola vezetőjeként a köztévében

A Kárpát-medencei Jövőegyetemért Egyesületet képviselő Vass határozottan tagadja, de a feljelentést tevő Pétervári Zsolttól és Végh László sümegi polgármestertől úgy tudjuk, a visszaélések feltárása után Pétervári és Vass a polgármester jelenlétében beszélték meg a rendőrség bevonását az ügybe, amiben akkor még egyetértettek.

El kéne számolni a pénzzel, de felszámolják a céget

Ez eddig csak egy viszonylag piti sikkasztási ügy (a rendőrség valamivel több mint tízmillió forintnyi elcsalt pénz után nyomoz), bár arra azért így is rávilágít, hogy vannak gondok a jegybanki alapítványok pénzosztási elveivel:

  • A teljes, négy projektre kiutalt 28 milliós támogatást a John Henry Newman Oktatási Központ Kft. mindössze három hónap leforgása alatt kapta.
  • Mindezt úgy, hogy 2014-es alapítású, semmilyen érdemi tudományos tevékenységet felmutatni nem tudó cégről beszélünk,
  • melynek szellemi atyja egy különös nézeteket valló, évtizedek óta más-más köntösben felbukkanó áldoktor-vállalkozó

A PADA nevű MNB-alapítványnál rákérdeztünk a JHNO Kft. négy megvalósult projektjének elszámolására, mivel ha igazak a vádak, úgy az összes támogatás mintegy 30 százalékát lovasították meg a felelősök nem túl fifikás módon, ezt pedig azért nehéz lehet lepapírozni. Azt a választ kaptuk, hogy a kft. a négyből eddig egy projektet, Marguerite A. Peeters A Nyugat kulturális forradalmának globalizációja és A nemek forradalma című könyveinek kiadását és bemutatását zárta le, ezzel rendjén elszámolt, a fel nem használt pénzt pedig visszautalta.

A másik három projekt, illetve azok lezárása elméletileg még folyamatban van, bár az nem minden esetben egyértelmű, hogy mi tart ennyi ideig. Az alapítványok folyamatosan hangsúlyozzák, hogy “minden támogatási szerződés elszámolását szigorú elszámolási rend szerint ellenőrzik”, és ha a számviteli bizonylatokat nem kapják meg időre, vagy kiderül, hogy nem a kuratórium által jóváhagyott költségekre használták fel a pénzt, akkor a különbözetet visszakérik a támogatottól.

Az alapítványok szerint az elszámolással részint minden rendben van, részint pedig még nem aktuális. Ugyanakkor a JHNO MNB-s pályázatait menedzselő Pétervári Zsolt arról tájékoztatott minket, hogy nemrég “a PADA felszólította a Newman Kft.-t a függőben lévő, Az argentin szuverén adósság kezelésének alternatív módszertana és annak tanulságai a magyar párhuzamok tükrében című kutatás eddigi kifizetéseinek igazolására a szerződés felmondásának és 20 százalékos bírság megállapításának terhe mellett”. Néhány nappal később pedig információink szerint egy másik MNB-alapítvány, a PAGEO szólította fel a céget a már lezárt és elszámolt könyvkiadási projekt ügyében utólagos hiánypótlásra. Ha valóban sikkasztás történt, akkor az argentin kutatással bajban lesznek, ugyanis elvileg épp az erre kapott több mint 11 millió forint lett nagyrészt lenyúlva.

Az elszámolás azért is nehézkes lesz, mert időközben az egyesület többsége és a sümegi önkormányzat a botrány miatt végül közösen a JHNO Kft. felszámolása mellett döntött. A tájékoztatás szerint ettől még el szeretnék indítani az iskolát egy újonnan alapítandó civil szervezet égisze alatt, de ez valószínűleg így nem fog összejönni szeptemberre.

Bénácska magyar háttérhatalom: taláros gittegyletek, ezoterikus szekták

Az MNB-alapítványi szálon kívül az eset másik érdekessége, hogy kicsit mélyebbre ásva az érintettek ügyeiben egészen abszurd világban találjuk magunkat különféle szektákkal, kamuegyetemekkel, lovagrendekkel, mutyival, ezotériával, csalókkal, politikusokkal és celebekkel körülvéve.

A kamuegyetemes vonal korábban már előkerült Kertész-Bakos Ferenc tevékenységében. Kertész-Bakos rossz szokása olyan doktori címmel illetni saját magát, amire a magyar törvények szerint semmiféle jogosultsága nincsen. Kertész állítólag a New York-i székhelyű Pro Deo State University-n szerezte fokozatát, amivel az csak a kisebbik baj, hogy hazánkban nem akkreditált intézmény. A nagyobbik, hogy minden jel arra mutat: a PDSU valójában nem folytat tényleges oktatási tevékenységet, csak kamudiplomákat állít ki rendes végzettséget szerezni nem képes vagy nem akaró embereknek, feltehetően valamilyen ellenszolgáltatás fejében.

Kertész-Bakoson és a PDSU-n keresztül már csak egy lépés eljutni a következő szintig, ami a kamuegyetem és más turpisságok mögött álló kiterjedt szekta- illetve lovagrendhálózat. Az állítólagos iskola fenntartója a kacifántos nevű Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségek Szövetsége (rövidítve KMFAP), egy önmagát terület nélküli rendi államként meghatározó, Magyarország és a világ legtöbb országa által diplomáciailag el nem ismert szervezet. Mielőtt bárki azt hinné, ilyen sületlenségből biztosan nem létezik több, elárulom, hogy dehogynem: az állovagrendnek csak itthon több hasonszőrű partnerszervezete is van, ilyen például a Ordo Hungariae vagy a Máltai Hórusz Spirituális Rend.

A Máltai Hórusz Spirituális Rend avatója
A Máltai Hórusz Spirituális Rend avatója
Fotó: kmfap.hu

Ezek a szervezetek egyfelől különböző karitatív tevékenységeket végeznek, ahogy azt a lovagoknak illik, de ennél is feltűnőbb velük kapcsolatban, hogy tagjaik erős vonzalmat éreznek a régi korok és maskarák iránt, továbbá szeretik egymást röhejes álneveken szólítani és rangokkal illetni. Igazi értelmük azonban valószínűleg nem a talárban parádézás, hanem a kapcsolatépítés. Ehhez minden lehetőség adott is, mivel a szervezetekben sok valóban befolyásos ember is megfordul.

Őfényessége titkosszolgálatában

A “lovagrendi háló” működésére Kertész-Bakos és a Kárpát-medencei Jövőegyetemért Egyesület kapcsolata kézenfekvő példát szolgáltat. Az egyesületet Pétervári Zsolt elmondása alapján mintegy 15 éve alapították a Pécsi Bőrgyár vezető tisztségviselői, hogy az akkor már lefelé ívelő nagyvállalat leépített dolgozói és családtagjai számára szociális, felnőttképzési, rekreációs szolgáltatásokat nyújtson. A szerveződés a HVG információ szerint korábban Oké Vagyok Egészségfejlesztő, Mentálhigiénés és Életkristály Egészségfejlesztő neveken futott.

A bőrgyár bezárása után az egyesület bővíteni kívánta profilját, tovább akart lépni a felsőoktatási szolgáltatások területére. Ehhez azonban az akkori tagság kapcsolatrendszere nem volt elegendő, ezért keresték, hogyan lehetne bevonni a projektbe alkalmas, felsőoktatásban dolgozó személyeket.

Pétervári elmondása szerint így kerültek kapcsolatba 2013 novemberében a magát a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola egyik vezetőjeként bemutató Kertész-Bakos Ferenccel, aki a Wekerlén oktató ismerőseit és a John Henry Newman névötletet is hozta a projekthez. Kertész-Bakost állítólag a bőrgyár fennmaradt ingatlanvagyonának hasznosításával foglalkozó Pécsi Bőrgyár Zrt. résztulajdonosa, Nagy János mutatta be az egyesületi tagságnak, többek közt Vass Mária elnökségi tagnak is.

Nagy és Kertész-Bakos a lovagrendi hálón keresztül is kapcsolódtak, sőt a Wekerle alapítója, Szakács Fülöp Vince is egy, a máltai KMFAP-pal baráti kapcsolatot ápoló lovagrend, az Ordo Hungariae tagja.

A bőrgyári cégtulajdonos Nagy Jánosnak még ennél is cifrább háttere van. Az üzletember korábban azzal keltette fel a média érdeklődését, hogy ANKH Az Örök Élet Egyháza néven ókori egyiptomi mitológiára építő üzleti kisegyházat alapított, melyben ő maga volt a főpap Őfényessége I. Ank néven.

Őfényessége nagyot ment a hazai sajtóban egy évtizeddel ezelőtt: többek között azzal borzolta a kedélyeket, hogy egymilliárd forintért tervezett egyiptomi látványfalut építeni wellnesspiramissal a Vasad nevű Pest megyei falu határába. A dologból végül sajnos nem lett semmi, a helyi önkormányzat ugyanis nem járult hozzá, így az első néhány elkészült épületet is le kellett bontani. Az ANKH bizarrsági faktorát tovább növelte, hogy a maga idejében Kozmikus Életerő Klinikát is fenntartott egy parafenomén vezetésével, akinek a klinika Facebook-oldala alapján fő képessége, hogy változatos tárgyakat tapaszt félmeztelen emberekre.

A Sir Kertész-Bakos Ferenc által életre hívott Szent György Lelkiségi Mozgalom 2011-ben
A Sir Kertész-Bakos Ferenc által életre hívott Szent György Lelkiségi Mozgalom 2011-ben
Fotó: kmfap.hu

A pár száz tagot számláló közösségnek végül a második Orbán-kormány tett be, amikor több más kisegyházzal egyetemben megvonta tőle a kedvezményekkel járó egyházi státuszt. Érdekesség, hogy a miután a megszívatott szervezetek perre mentek, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága kártérítést ítélt meg nekik. A 2016 június végi döntés értelmében I. Ankék például 60 ezer eurót kapnak a magyar államtól.

Nagy Őfényessége János nem érte be az egyházfői szereppel, az ANKH után saját lovagrendet is alapított a KMFAP-on belül Máltai Hórusz Spirituális Rend néven, bár honlapja alapján úgy fest, ez már nem igazán működik. Nagy a pécsi bőrgyárból lett ingatlanhasznosítónak ma is az egyik fő részvényese, ami forrásaink szerint egyúttal arra is magyarázatot kínálhat, miért hátrált ki az ő alkalmazásában álló Vass Mária Kertész-Bakosék feljelentése mögül az ügy sajtómegjelenése után viharos sebességgel.

Lady Politikusokkal és Sir Celebekkel tele a padlás

A furcsa lovagrendekben szép számmal akadnak ismert emberek is, a KMFAP-nál találjuk a legtöbb politikust és celebet. A honlapjuk tanúsága szerint a lovagok közé tartozik Sir Schobert Norbert, Sir Pataky Attila, Sir Oszter Sándor, Sir Mága Zoltán, Sir Schmuck Andor és több MSZP-s vagy ex-MSZP-s politikus (Sir Bárándy Gergely, Sir Danielisz Béla, Lady Perjési Klára, Sir Hunvald György) is. A rendről ugyanakkor nem állítható egyértelműen, hogy kizárólag balos kötődésű lenne, tagja Sir Gyenes Levente, Gyömrő expolgármestere is, illetve a hírességek közt is találni fideszes kötődésűeket.

A KMFAP alrendejeként működő Máltai Hóruszban tag volt Élő Norbert és Vincze Géza MSZP-s önkormányzati politikusok. Különös módon Kertész-Bakos Ferenc, akivel telefonon beszéltünk, tagadta lovagrendi tagságát, és azt is, hogy ismerné Nagy Jánost, pedig a KMFAP eseményei közt szerepel 2008-as esküvője, a leírás szövegében pedig a lovagrend lovas díszegységének parancsnokaként hivatkoznak rá. Az esküvői fotók alapján Kertész-Bakos Sir Update Norbival is jóban lehet, legalábbis Norbi közvetlenül a menyasszony Bakos Krisztina mellett pózol az egyik képen.

Schobert Norbert Kertész-bakos Ferenccel és Krisztinával.
Schobert Norbert Kertész-bakos Ferenccel és Krisztinával.
Fotó: kmfap.hu

A KMFAP abból a szempontból is érdekes, hogy vezetője, a nagyperjel Sir Popper György egyben a Nemzetközi Testőr és Biztonsági Szolgálatok Szövetségét (IBSSA) is irányítja, vagyis nyakig benne van a biztonsági iparágban, a lovagrend és a szervezet közt van is együttműködés. Az IBSSA tiszteletbeli tagja egyébként többek között Pintér Sándor belügyminiszter, a TEK-es Hajdu János és sok magasrangú fegyveres testületi vezető. Ezen felül az IBSSA és a KMFAP rend tagja ifjabb Lasz György, az ágazat egyik legnagyobb szereplőjének, a szocialista kormányok alatt különösen jól futó In-Kal Securitynek az igazgatója is.

A másik lovagrend, az Ordo Hungariae hangsúlyosabban szélsőjobboldali kötődésű. A magyarországi alapítású rend saját magáról azt állítja, 260 éves múltra tekint vissza, erre azonban nem igazán találni hiteles bizonyítékokat. Az Ordo nagymestere, Király Csaba a Jobbik szekszárdi szervezetének létrehozója (2006 óta már nem Jobbik-tag), nagyperjele, Tián Pál pedig korábban Vona Gábor tanácsadójaként működött, még régebben pedig a Somogyi Hírlap információi szerint az Interpol és a magyar rendőrség is körözte, börtönben ült Németországban pénzhamisításért majd itthon sikkasztásért a kilencvenes években.

Emlékeztetőül: ennek a rendnek a tagja a Wekerle-tulajdonos Szakács Fülöp Vince is, továbbá úgy tűnik, az Ordo jó viszonyt ápol Széles Gábor milliárdos vállalkozóval, akit tavaly kitüntettek mint “2015 legnagyobb magyarját”. Több arra utaló jel is van, hogy Kertész-Bakosék sok szálon kötődnek az Ordo Hungariae tagjaihoz, valamint ezen keresztül Széles médiabirodalmához. 2015-ben a John Henry Newman Intézet a Magyar Hírlapnak és az Echo Tv-nek szervezett nyílt napokat, amelyeken olyan ikonokkal lehetett találkozni, mint Bayer Zsolt és Bogár László. Tián Pál és Kertész-Bakos a Magyar Narancs cikke szerint egy értékes katolikus ereklye elsinkófálását is közösen menedzselték.

Az állam eddig nagyon elnéző volt

Fülep Dániel és Kertész-Bakos Ferenc is szűkszavúnak bizonyult, amikor a sikkasztási üggyel kapcsolatos feljelentésről kérdeztük őket. Azt mondták, nyilatkozattal megvárnák a rendőrségi nyomozás végeredményét, bár Kertész-Bakos a HVG-nek később elismerte, hogy használta a kft. bankkártyáját kifizetésekre, de hozzátette: a cég mostanáig elsősorban magánhozzájárulásokból működött, amelyeknek nagy részét ő biztosította.

A nyomozás eredményeivel kapcsolatban egyelőre csak tippelni lehet, ugyanakkor az tény, hogy Kertész-Bakos az elmúlt évtizedben zavartalanul tevékenykedett változatos területeken sőt, svindlijei ellenére – maga után hagyott cégtemető, leleplezett kamuprofesszori cím – simán akkreditálta a nevével fémjelzett népfőiskolát az EMMI, és támogatták projektjeit a jegybanki alapítványok. Ennek fényében különösen érdekes, hogy ha megalapozottnak bizonyul a sikkasztás, mihez kezd majd vele mint a magyarországi fegyveres testületekhez ezer szálon bekötött lovagrend kegyeltjével a hatóság.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)