Módosították az orosz-magyar gázszerződést

2016.06.17. 16:09

Szijjártó Péter  külgazdasági és külügyminiszter aláírta az orosz-magyar gázszerződés módosítását. Azt mondta, ezzel legalább 2019-ig érkezhet az orosz gáz Magyarországra, de az MTI beszámolója szerint az üzlet részleteibe nem ment bele. Csupán azt állította, hogy a gázár "Magyarország számára kedvezően módosult". 

A gázszerződés meghosszabbítását még februárban, Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatása alkalmából jelentették be. Eszerint az eredetileg 2015-ig tartó paktumból le nem hívott mennyiséget 2019-ig használhatja fel Magyarország. Az ügy részletei azonban nem ismertek, az Átlásztó tavaly pert indított a szerződés nyilvánosságra hozataláért.

A dolog egyebek mellett azért is érdekes, mert a földgáz világpiaci ára jellemzően a kőolajéhoz van kötve, és emiatt az utóbbi szűk két évben hatalmasat esett. Kérdés, hogy ennek fényében nem ráfizetéses-e az oroszoktól korábban kialkudott áron venni a gázt, de ezt a szerződés részleteinek ismerete nélkül nem lehet megmondani.

Mindenesetre azt a miniszter nem rejtette véka alá, hogy

Magyarország benevezett a versenybe, hogy szorosabbra fűzze ipari és energetikai együttműködését Oroszországgal,
 

miután szerinte az Európai Unió tagországai között az oroszokra kivetett szankciók ellenére igenis verseny folyik Moszkva kegyeiért.

Szijjártó szentpétervári kiruccanása alkalmából azt is közölte, hogy a paksi bővítés ügyében "minden az elhatározott menetrend szerint halad".  Elmondása szerint szó esett arról is, hogy az MVM Magyar Villamos Műveket a Roszatom bevonja más, jelenleg folyamatban lévő atomerőmű-építési beruházásaiba is.

Szijjártó emellett bejelentette, hogy Gyenisz Manturov orosz ipari miniszterrel járműipari megállapodást írt alá Szijjártó, amelynek keretében az Eximbank finanszírozásával, magyar-orosz közös vállalati együttműködéssel készül 700 vasúti kocsi az egyiptomi államvasutak számára. A magyar tárcavezető szerint ez egy körülbelül 600-700 millió eurós, óriási lehetőség a magyar vasúti járműipar számára.