Most aztán tényleg odacsapna a kormány az Ubernek

2016.02.10. 13:28

Úgy tűnik célba ért a taxisok lobbizása, hogy keményítsen be a kormány Uber-ügyben. Fónagy János, az NFM államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján az MTI szerint azt mondta, hogy már a kormány előtt van az előterjesztés, amely az eddigieknél jóval szigorúbban büntetné a Uber-sofőröket.

Múlt héten Szunomár Tibor, a Főtaxi vezérigazgatója az Indexnek elmondta, javaslatot tettek arra, hogy az engedély nélküli taxisoknál a jelenlegi 600 ezres bírság helyett kobozzák el az autót. Szerinte ennek lenne visszatartó ereje.

A szerdai kormányülésen pedig már tárgyalják is azt az NFM-előterjesztést, amely szerint az uberezésen kapott sofőröknek már a helyszínen levennék a rendszámát a rendőrök. Mint Fónagy a sajtótájékoztatón elmondta, nemcsak adózási gondok vannak, hanem az Uber-sofőrök semmilyen más előírást sem tartanak be.

A VS beszámolója szerint az államtitkár beszélt arról is, hogy az elmúlt hetekben a rendőrség több Uber-sofőrt is bírsággal büntetett és a NAV is több intézkedést hozott uberesek ellen. Fónagy szerint az Uber hollandiai központja minden együttműködést megtagadott, mondhatni “agresszív” volt a magatartásuk, részben ennek is köszönhető a keményebb kormányzati fellépés.

A taxisok Fónagy szerint azt szeretnék, ha magát a mobilalkalmazást is betiltanák, mivel ez “ugyanolyan illegális tevékenység, mint a gyermekpornográfia, vagy a tiltott online szerencsejáték”. Ennek a lehetőségét az NFM egyelőre vizsgálja.