Jövőre jön a 2000 milliárdos gazdaságélénkítés

2015.11.25. 12:50

A kormány a tegnapi Közlönyben bejelentette a 2016-os gazdaságélénkítő csomagját. Az intézkedés célja, hogy az idén extrém szintre pörgetett uniós támogatáskifizetés volumene ne szakadjon be jövőre, mert ez magával húzná a magyar gazdaságot, írja a Portfolio. 

A nyolc pontos kormányhatározat a Lázár János által megjelölt, 2000 milliárdos kifizetési célhoz közelítené az országot. A határozat alapján:

  • Várható a nagy közlekedésfejlesztési beruházások előkészítő lépéseinek felgyorsítása. Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete 1215 milliárd forint. Ennek része a hármas metróra szánt 125 milliárd forint is.
  • A nyertes ajánlattevők a korábbi időszakra jellemző 30% helyett már 50%-ot megkaphatnak majd szállítói előlegként.
  • Az egyházaknak, illetve a civil szervezeteknek szeretne segíteni a kormány az épületenergetikai kiadásaik leszorításában, így ilyen típusú pályázatok is várhatók. 
  • Kiderült, hogy jövőre 100 milliárd forint lesz a lakosság számára elérhető, kizárólag visszatérítendő formában igényelhető épületenergetikai korszerűsítési forrás. Ezzel kapcsolatban erősen kérdéses, mennyire lesz vonzó lehetőség az emberek számára. 
  • Az intézkedéscsomag rögzíti azt is, hogy a visszatérítendő és vissza nem térítendő uniós források mértéke és aránya az egyes fejlesztési célok és támogatási csoportok esetén hogyan néz majd ki. Eszerint jövőre 1027 milliárd forintnyi forrás érkezhet majd így a gazdaságba, amelyből 578 milliárd forint lehet a visszatérítendő forrás.
  • Az intézkedéscsomag azt is célozza, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program idei évi éves fejlesztési keretével összhangban a pályázatokat mielőbb tegyék közzé és a projekteket indítsák el.
  • A nyolcadik pont szerint kötelező lesz egyeztetni még a pályázatok kiírása előtt az illetékes szakmai szervezetekkel. Ez abban segíthet, hogy olyan gazdaságfejlesztési pályázatok jelenjenek meg, amelyekre ténylegesen van vállalkozói érdeklődés.