Kiderülhetnek a trafikosztás titkai

2015.10.09. 13:49

Bár már rég nem tűnik olyan nagy titoknak, hogy mi alapján kaphatott valaki trafikot a nagy államosítás után, de némi plusz bizonyítékot hozhat egy mostani döntés. Egészen pontosan az, ha a fejlesztési minisztériumnak ki kell adnia a nyertes trafikpályázatok üzleti tervét. Elsőfokon most ugyanis pert nyert ellenük a DK a Népszabadság szerint.

Az üzelti terv döntött lényegében a pályázatok pontszámainál, a lehetséges 120-ból 60 pontot ért, a bírálók pedig szubjektíven dönthették el, hogy mennyire jó egy adott üzleti terv. Előkerült egy szekszárdi hangfelvétel is, ahol az önkormányzat elosztja a trafikokat az alapján, hogy "elkötölezett jobboldaliak" nyerjenek. 

Lázárék nagy bulija

Biztosan mindenki emlékszik még Lázár János trafiktörvényére, amikor az egyik hódmezővásárhelyi ismerőse, Sánta János írt egy törvényt, lényegében saját magára, aztán szétnyerték magukat trafikokkal a pályázaton, majd két és félszeresére növelte a kormány a hatósági áras hasznukat, aztán a gyerekek érdekében bezáratták a túl jól menő trafikokat úgy, hogy iskolák mellett azért mégiscsak lehessen cigit árulni, aztán az NGM adóstratégái hirtelen kitaláltak egy olyan egyszerű különadót, ami csak a versenytársakat bünteti.  Majd kiderült, hogy Sántáék megkapják a központi ellátást is, nagyon alacsony áron.

De lehet, hogy előbb-utóbb az egészet vissza kell majd csinálni, vagy durva kártérítéseket fizetni, mert kis késéssel, de uniós eljárás indulhat az ügyben.

A belső piaci szabályozásért felelős biztos szerint

sehol nem ennyire feltűnő Európában, hogy csak olyanok árusíthatnak dohányterméket, akiknek jó a kapcsolatuk a kormánnyal.

Ha kiderülnek a nyertes üzleti tervek, akkor már csak vesztes üzelti tervekkel kell őket összevetni. Ebből kiderülne, hogy bármenynire is számíthatott-e ez a döntéseknél. A dolgot az nehezíti, hogy korábban megszegte már az adott szavát az állam, és gyorsan visszaküldözgette vesztes pályázatokat. Azzal a jelszóval, hogy azt nem kell megőrizniük, viszont a tulajdonosok sem hozhatják nyilvánosságra.