Húsz év múlva mind gazdagok leszünk, ha nem esik szét a civilizáció

A világ kutatóintézetei, agytrösztjei, állami ügynökségei és pénzügyi cégei időről időre előállnak tanulmányokkal, amikben valamilyen trendekre és adatokra építve megpróbálják megmondani, hogy hogy néz majd ki a világ 20-30-50 év múlva. Bár ez a műfaj alapból valahol a tudomány és a sci-fi között van félúton, és nagyon sok minden történhet, ami aláássa a jövőbe tekintő tanulmányok íróinak munkáját, azért érdemes odafigyelni, hogy mire is számítnak azok, akik azért kapják a fizetésüket, hogy ilyen jelentésekkel ijesztgessék vagy nyugtatgassák a világ politikusait és cégvezetőit.

A modern kor jövendőmondói közül most kiválogattunk pár fontosabbat, akik alapvetően három sztorit mesélnek el:

• a kelet felemelkedését és a nyugat eljelentéktelenedését
• a szegények felemelkedését és a középosztály világának elérkezését
• és a civilizáció összeomlását.

Ráadásul leginkább nem különálló történetekként, hanem ugyanannak a mesének különböző, és több szálon összegabalyodó és kicsit ellent is mondó cselekményszálaiként. Hogy melyik szál az erősebb és mennyire tragikus a végkifejlet, az már attól függ, hogy kit és mennyire akar megijeszteni vagy megnyugtatni a szerző.

Ránktörik keletről az ajtót

Hát igen, ez egy ismert sztori: a nyugati „fejlett” gazdaságok nyitnának keletre, onnan meg olyan svunggal jönnek, hogy csak úgy szakad bele a zsanér. Kína ütemesen haladva a világ legnagyobb gazdaságává növi ki magát, és jön vele, vagy utána a többi ázsiai ország, legfőképpen India. Ez nem annyira meglepő, inkább az az, hogy az USA Földművelésügyi Minisztériuma szerint (ami valamiért megnyerte a feladatot, hogy átfogó hosszú távú makrogazdasági előrejelzéseket csináljon) 2030-ban még mindig az Egyesült Államok termeli majd a legtöbb GDP-t, nagyjából 24 000 milliárd dollárt. Viszont ott lohol majd a nyakában Kína, gyakorlatilag egyenrangú gazdasági nagyhatalomként.

Olyan előrejelzés is van, ami szerint Kína le is körözi majd az Egyesült Államokat. Ezt olvashatta például Barack Obama elnök abban a jelentésben, amit minden amerikai elnök megkap a beiktatása utáni napon a National Intelligence Council nevű titkosszolgálati szervtől. A 166 oldalas jelentés szerint 2030-ra Kína már pár éve a világ legnagyobb gazdasága lesz, az Egyesült Államok gazdasági súlya, vagyis a világ GDP-jében való részesedése még a lehető legjobb forgatókönyvek szerint is folyamatosan visszaesik.

Az egyre feljebb törekvő két óriás saját házi versenyét pedig a jövendőmondók szerint India nyeri majd, még ha csak egy hajszállal is, ami a következő öt évben 7 százalékkal tud majd növekedni, míg Kína ezt éppen hogy nem tudja majd elérni.

Ennek több oka is van, egyrészt a kínai gazdaság épp átalakulóban van, és a „csináljunk minél több dolgot és adjuk el másoknak” neomerkantilista gazdaságpolitikája helyett egyre inkább a belső fogyasztás fogja majd hajtani a növekedést, amitől egy kicsit hűl az egész gazdaság (de azért nem olyan nagyon). Kínát ráadásul sújtja néhány olyan probléma is, mint ami a hanyatló nyugatot, például hogy ott is öregszik a társadalom, és így folyamatosan csökken a dolgozó korúak aránya. Indiában viszont még vagy 20 évig nőni, és utána is csak stagnálni fog ez az arány.

Ahogy a kínai gazdaság egyre inkább átalakul, és egy összeszerelő üzem helyett egy fogyasztói társadalomra kezd hasonlítani, az ipar onnan úgy vándorol tovább a kisebb ázsiai gazdaságokba, Malajziába, Indonéziába, Thaiföldre és a Fülöp-Szigetekre. Akárcsak Indiában, ezekben az országokban is nő a munkaképes korú lakosság aránya és egyre több beruházás is érkezik ide, ahogy már a kínai cégek is elkezdték ide átszervezni a termelésüket.

Ezzel a növekedéssel az is jár, hogy Ázsiában egyre nagyobbra nő a fogyasztani képes és akaró középosztály. A már emlegetett Brookings Intézet kutatói szerint 2030-ra a világ középosztályának 66 százaléka az ázsiai-csendes óceáni régióban lesz. Az agytröszt tanulmánya azt veszi középosztálybelinek, aki naponta 10 és 100 amerikai dollár között fogyaszt, vagyis mai árfolyamon 2800-28000 forint közölt költ egy nap. 2030-ra több mint 3 milliárd ember költ majd ennyit Ázsiában, hatszor annyian, mint pár évvel ezelőtt. Ezzel pedig a világgazdaság középpontja visszatolhatatlanul keletre tolódik majd.

Ki vezeti majd  világot

Attól még, hogy Kína ránő az amerikaiak fejére, még nem lesz rögtön a világ hegemón hatalma, legalábbis ezt írja a National Intelligence Council (NIC).

Lehet, hogy csak amolyan önnyugtatásból, de a szervezetnél úgy gondolják, hogy

a globális hatalom államok és államokon kívüli szervek informális hálózataiban oszlik majd szét.

Az USA még egy jó ideig vezetője és meghatározó tényezője lehet a világpolitikának, ahogy Nagy Britannia is a világ vezető hatalma volt még majdnem negyven évig az után, hogy az Egyesült Államok lehagyta gazdasági növekedésben a 19 század végén. Bár talán már nem az USA lesz a legnagyobb gazdaság 2030-ra, a hadseregére még mindig ő költi majd a legtöbbet, és ha ügyesen lavírozik, akkor a felemelkedő és egymással konfliktusokba kerülő ázsiai hatalmak között egyensúlyozva, amolyan békéltető- közvetítő szereplőként még mindig kiemelt szerepe lehet majd a globális politikában.

A jelentés több lehetséges alternatív világot is felvázol, amik közül

A két vezető hatalom, ha összefogna, megelőzhetné, hogy háború törjön ki a feltörekvő ázsiai országok között és több mint 130 ezer milliárd dollárra növelhetnék együtt a világgazdaságot 2030-ra.

Ha viszont valamiért megint elengedné magát az amerikai gazdaság, mint 2008-ban, és az USA kormányainak a belső gondokkal kellene foglalkoznia, akkor előfordulhat, hogy Amerika befelé fordul. Ezzel egy globális hatalmi vákuum alakulhatna ki, amiben sok regionális hatalom acsarkodik egymással, ami leginkább az 1930-as évekre emlékeztetne, ami tudjuk, hogy nem vezetett semmi jóra.

Az, hogy Kína és az USA közeledni akar egymáshoz vagy éppen rivalizálni akar, még nem látszik előre. A két hatalom egyelőre azon van, hogy bebetonozza a dominanciáját Ázsiában, hogy aztán diktálhassa a feltételeket egy esetleges együttműködéshez. Kína és az USA kb. úgy viselkednek éppen, mint két rivális kamasz, akik úgy akarnak az osztály legmenőbb gyereki lenni, hogy epikus bulikba hívják a többieket miközben látványosan nem hívják meg a másikat, aki ezen megsértődik. Ennek a geostratégiai megfelelője például a kínaiak új fejlesztési bankja, az Ázsiai Infrastruktúra-befektetési Bank, ami 50 milliárd dollárt szórna szét Ázsiában, és aminek az amerikaiak legnagyobb bánatára Indonéziától Magyarországon át Ausztráliáig és az Angliáig mindenki alapító tagja akar lenni, az Egyesült Államok őszinte sajnálatára. Az amerikaiak pedig azzal akarják magukhoz kötni a kisebb ázsiai országokat, hogy szabadkereskedelmi egyezményt akarnak velük aláírni, amiből persze Kínát teljesen kihagynák.

A kérdés az, hogy melyik kamasz adja fel és próbál a lehető legkisebb arcvesztés nélkül bejutni a másik bulijába. Állítólag Kína már érdeklődik, hogy hogyan lehetne neki is csatlakozni a csendes-óceáni szabadkereskedelmi szerződéshez, de már az USA sem beszél olyan csúnyán a kínai fejlesztési bankról, úgyhogy még nem derült ki, hogy ki lesz a legmenőbb srác az osztályban, vagy esetleg osztoznak inkább az elismerésben.

Leeresztő Európa

Összességében még Európa is fontos szereplője lesz a világgazdaságnak 2030-ban, de ahogy az USA, úgy az EU szerepe is egyre jelentéktelenedik . Ráadásul az EU akkor is sokkal több problémával küzdött, mint az USA, amikor a jelentést letették Obama asztalára, és ezek nagy része még most is megvan.

Most úgy tűnik, hogy sikerült megúszni, hogy Görögország kiessen az EU-ból, de a válság eléggé meggyengítette az európai integrációt, mint politikai projektet, ezen kívül az európai társadalom elöregszik, a termelékenység csökken és nincs elég fejlesztés a kontinensen. Az NIC három lehetséges forgatókönyvet vázol föl Európának:

1. egy hirtelen sokktól és pániktól újra elmélyül a válság, széthullik az eurózóna, a tagállamok korlátozzák a tőke és a javak szabad áramlását egymás között míg végül összeomlik az egész Európai Unió;
2. sikerül elkerülni az euró újabb válságát és megmarad a közös pénz a közös intézményekkel együtt, de az emberek hite megtörik az európai integrációban, ami így, további reformok nélkül lassan lecsúszik az USA-hoz és Ázsiához képest, majd gyakorlatilag megszűnik egységes és erős szereplő lenni a nemzetközi politikában;
3. a válság után Európa vezetői vesznek egy nagy levegőt és tovább mélyítik az európai integrációt, egyre inkább egy politikai föderációvá alakítják az uniót, még ha kezdetben csak a gazdagabb eurózóna-tagok bevonásával is, de ezzel elindítva egyfajta új európai reneszánszt, a világ élvonalában tartva a régiót.

Az amerikai titkosszolgálat elemzői csak annyit írtak a forgatókönyvekhez, hogy szerintük a teljes összeomlásnak nagyon kicsi az esélye. Ezek után már nekünk kell a szívünkre tennünk a kezünket, és őszintén bevallani, hogy melyik változat tűnik esélyesebbnek.

Tök mindegy, úgy is jön a Mad Max világ

Persze az is lehet, hogy el sem jutunk odáig, hogy kiderüljön, ki nyeri a nagy geopolitikai versenyt, mert idő közben pár véletlen egybeesés miatt gyakorlatilag összeomlik a civilizáció. A brit Lloyds biztosító rendelt nemrég egy elemzést, ami szerint ehhez elég annyi, hogy három környezeti sokk véletlenül egyszerre sújtsa a világot, teljesen szétzilálja a világ élelmiszer-termelését, az egekbe emelje az élelmiszerárakat. Ettől a világon mindenhol éhséglázadások törnek ki és elmélyülnek a már meglévő konfliktusok, amibe idővel belerokkannak a fennálló társadalmak.

Az elemzés célja az volt, hogy kiderüljön, mi lehet a legrosszabb dolog, ami megtörténhet a világ élelmiszer-teremlésével és mi lehet a legrosszabb következmény, amire a világ biztosítóinak fel kell készülnie.

A Lloyds statisztikákra alapozott rémtörténete egy véletlen egybeeséssel indul: valamikor a közeljövőben az El Nino jelenség miatt kiáradnak az Egyesült Államokban a Missuri és Mississippi folyók, elöntve a búza, kukorica és gyapotföldeket, miközben Ázsiában és Ausztráliában szárazság tombol, Dél-Amerikában és Közép-Ázsiában pedig a meleg tél miatt terjedő fertőzések viszik el a szója és búzatermés nagy részét. Ha ezek egyszerre, egy éven belül következnének be, amire van valamennyi esély, akkor

• a világ szójatermelése 11 százalékkal
• kukoricatermelése 10 százalékkal
• búza és rizstermelése pedig 7 százalékkal esne vissza.

Ettől pedig ezeknek az alapvető élelmiszereknek megnégyszereződne az ára a 2000-es árakhoz képest, ami katasztrofális következményekhez vezetne.

A termelés kiesése és az árak emelkedése miatt rengeteg gazda és élelmiszeripari cég tönkremegy,

• zuhanni kezdenek a tőzsdék
• a magas árak és gyenge kínálat miatt éhséglázadások törnek ki a világ szegényebb országaiban
• megerősödnek a radikális mozgalmak
• megszaporodnak a terrortámadások,
• több fejlődő országban, például Nigériában polgárháború tör ki
• és hasonló borzalmak történnek.

Amíg a biztosítók az eredményt olvasva azon gondolkodnak, hogy hogyan is lehetne felkészülni az ilyen extrém helyzetekre, addig a jelentést készítő brit Anglia Ruskin Egyetem kutatói, szinte csak úgy szórakozásból kicsit tovább számolgatták a modelljeiket, amiből az jött ki, hogy

Azért van egy nagy csavar ebben a történetben is: a teljes összeomlás csak akkor következik be, ha a világ döntéshozói egyáltalán nem tesznek semmit azért, hogy valahogy reagáljanak a változó éghajlati viszonyokra és arra, hogy egyre több élelmiszerre van szüksége az emberiségnek.