Hivatalos: hatályon kívül helyezték a Sanader-ítéletet

2015.07.27. 16:30

Pénteken már megírta a horvát sajtó, és most a horvát alkotmánybíróság is bejelentette, hogy hatályon kívül helyezte az Ivo Sanader ügyében hozott ítéletet, amellyel a volt horvát kormányfőt jogerősen nyolc és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Hypo Bank- és az INA–Mol-ügyek egyesített perében. A bíróság nem azt állítja, hogy Sanader nem bűnös, hanem azt, hogy nem biztosították számára a méltányos eljáráshoz szükséges – a törvény által előírt – feltételeket és jogi védelmet. Az ügyet visszautalták a zágrábi megyei bírósághoz.

A horvát sajtó májusban közölte, hogy a volt horvát miniszterelnök eljárási hibák miatt alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért. A jobbközép politikai irányultságú volt horvát kormányfőt a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. A legfelsőbb bíróság a büntetést tavaly nyolc és fél évre enyhítette.

Az egyik vádpont szerint Ivo Sanader a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett – a veszteséges gázüzletág kivételével. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a Sanader-perben elhangzottakat, és közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze a horvát INA-ban az irányítási jogokat.

Sanader viszont a döntés ellenére sem hagyhatja el a börtönt, mert egy másik ügyben vizsgálati fogságba helyezték és nem jogerősen 9 év szabadságvesztésre ítélték.