Megbukott a magyar milliárdos kereskedőháza

2015.04.28. 18:24

Látványos bukással zárul a milliárdos Töröcskei István kereskedőház-projektje is, nem függetlenül a részben állami tulajdonba vett Széchenyi Bank dicstelen végétől. A keleti nyitás okán gründolt Új Piacok Kereskedőház két munkavállalója már több mint egy éve hiába várja fizetését - a vezetők és a tulajdonosok egymást okolják.

Az időközben végelszámolás alá került Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-hez tartozó Új Piacok Kereskedőház (ÚPK) a múlt héten tartotta éves közgyűlését. A tulajdonosi összejövetelt korábban annak ellenére sem hívták össze, hogy Reppa Gábor, aki hónapok óta hiába követeli elmaradt munkabérét a munkaadójától, már több hónapja tájékoztatta a tarthatatlanná vált helyzetről mind Töröcskei Istvánt, mind Szakács Tibort, az ÚPK vezérigazgatóját - tudta meg a Napi.hu.

A korábban az oroszországi Jekatyerinburgban külgazdasági szakdiplomataként dolgozó, a külgazdasági iroda újranyitását levezénylő közgazdász fizetésével az első pillanattól adós maradt a cég.

Nem csoda, hogy a szakember jelenleg is aktívan állást keres. Elmondása szerint amikor aláírta a szerződést, úgy tűnt, bőven lesz szakmai munka - bár mint később kiderült, a cégnél már ekkor is volt olyan vezető, akinek jócskán csúsztak a fizetésével. 

A tervezett és elindított üzletek bevétele teremtette volna meg a bérfizetés lehetőségét - mondta a lapnak Szakács, tavaly viszont nem volt bevétele a cégnek. 

Az ÚPK megalapításának az volt a célja, hogy a Széchenyi Bank potenciális ügyfélkörének nyújtson kereskedőházi szolgáltatást. A kereskedőházi programban üzleti alapon vettek volna részt, ennek keretében sok témát is előkészítettek, de ezek nem tudtak "beérni", bevételt termelni. Utólag úgy látja Szakács, jóval nagyobb tőkével kellett volna létrehozni az ÚPK-t, hogy az első üzletkötésekig képes legyen finanszírozni a kereskedőház - annak természetéből fakadó - költségigényes működését.

Töröcskei is megszólalt 

Soha nem foglalkoztam érdemben az ÚPK ügyeivel, a Széchenyi Bankra sem volt napi ráhatásom -

mondta a Napi.hu-nak Töröcskei István, aki saját bevallása szerint nagy hibát követett el azzal, hogy elvállalta az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. vezérigazgatói posztját, az ottani munka miatt ugyanis nem tudott foglalkozni a saját ügyeivel. 

A leggazdagabb százban? 

Töröcskei a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb legutóbbi, 2014-es listáján 14,2 milliárd forint becsült vagyonnal a 45. helyen állt. Az ÁKK éléről tavaly decemberben távozott. Töröcskei mostani vagyoni helyzetéről egyelőre nincsenek információk. 

Töröcskei szerint a kereskedőház pénze elfogyott, a felvett hitelt is felélték, így a végelszámolás mellett reális forgatókönyv az is, hogy a munkavállalók megkeresése nyomán végül a NAV szünteti majd meg a céget - fogalmazott Töröcskei.

Tanulságként azt szűrte le, hogy ha valaki éttermet nyit, annak mindig ott kell lennie a placcon.

Az MNB által a Széchenyi Banknál ismeretlen tettes ellen, bűncselekmény gyanúját felvető események miatt tett feljelentés kapcsán Töröcskei elmondta: hiába kérték az iratokat a felügyelettől, így részleteket nem tudnak, de minden tevékenységük csak a bank tőkéjének növelését szolgálta.