Nem alkotmányellenesek a devizahiteles törvények

2015.01.29. 11:29

Az Alkotmánybíróság (Ab) szerint nem alaptörvény-ellenesek az úgynevezett első devizahiteles törvénynek a bíróság által kifogásolt szakaszai. A testület határozatában elutasította az ezek alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezéseket.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla korábban többek között a K&H, a KDB Bank, a Porsche Bank, és az evoBank ügyében fordult az Alkotmánybírósághoz.

Az Alkotmánybíróság azzal érvelt, hogy a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének a kiszámíthatóságát is. A jogalkotó önmagában azzal, hogy az államot a per alpereseként nevesíti, nem preferálja mint peres felet, hanem csupán a fogyasztók érdekeit védő speciális eljárási szabályokat vezet be.

"Nem arról van tehát szó, hogy az állam a hatalmával visszaélve olyan helyzetet teremtett, melyben az ellenérdekű fél hátrányosabb pozícióba kerül a másik félhez képest, hanem arról, hogy a pénzügyi intézményeknek az állammal szemben kellett megindítani a vélelem megdöntésére irányuló peres eljárást" - olvasható az indoklásban.